Iskolatej kampányt indít az Európai Bizottság
A kiegyensúlyozott étrend és a helyes táplálkozási szokások jegyében a limassoli Panagia Triherousa iskola tanulói által szervezett nap keretében Fischer Boel biztos, Androulla Vassiliou egészségügyi biztos és Dr. Michalis Polynikis, Ciprus mezőgazdasági minisztere számos szórakoztató és oktató jellegű rendezvényt nyitott meg. A kampány részeként a fiatalok részére fotópályázatot hirdetnek, amelynek témája „a tej ereje”.
„A gyermekek étkezési szokásai fiatalkorban alakulnak ki, és ezek a szokások gyakran egész életükre meghatározzák egészségi állapotukat. Az Európai iskolatejprogram célja gyermekeink egészségének megőrzése – most és a jövőben egyaránt – azáltal, hogy segít az iskoláknak a tanulók tejtermékekkel történő ellátásában, a gyermekeknek pedig az egészséges étrend kialakításában és megőrzésében” – nyilatkozta Fischer Boel biztos. Androulla Vassilou egészségügyi biztos annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a fiatalok egészséges étellel és itallal való iskolai ellátása szükséges és pozitív lépést jelent a napjainkban Európa-szerte tapasztalható túlsúlyosság felszámolásában. A biztos szerint „az intézkedés abba az integrált megközelítésbe illeszkedik, amely az élelmiszeripari, a mezőgazdasági és a fogyasztói ágazatokat, továbbá a sport, az oktatás és a közlekedés szakterületeit egyesítve az egészséges táplálkozást és a testmozgást ösztönző és előmozdító szakpolitikák végrehajtására irányul”.
A fiatalkori elhízás, túlsúlyosság és rossz táplálkozási szokások problémája mára már az Európai Unióban élő fiatalokat is érinti. Cipruson a 7–11 év közötti fiatalok 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A probléma leggyakrabban a helytelen étkezési szokásokra és a rendszeres testmozgás hiányára vezethető vissza, ezek pedig hosszú távon növelik a későbbi életszakaszokban kialakuló szívbetegségek, a cukorbetegség, az agyi vérkeringési zavarok és egyéb egészségügyi problémák kialakulásának kockázatát.
Az Európai Unió számára ezért kiemelkedő jelentőségű a helyes étkezési és táplálkozási szokások kialakításának támogatása. A röviddel ezelőtt kibővített uniós iskolatejprogram célja egyrészről annak elősegítése, hogy a gyermekek a kiegyensúlyozott étrend részeként tejtermékeket is fogyasszanak, másrészről az iskolák és más oktatási intézmények támogatása a gyermekek tejtermékekkel történő ellátásában. Az idén július 11-én közzétett új rendelet – eleget téve az Európai Parlament és Tanács kérésének – kibővíti a támogatott termékek körét. Így a lista tartalmazza a tejet és ízesített változatait (a laktózmentes tejitalokat is), a sajtok szélesebb palettáját (az alacsony zsírtartalmú sajtokkal együtt), valamint a joghurtokat és egyéb erjesztett tejtermékeket, mint például az írót és a kefirt. A program ezentúl az általános iskolákéval és óvodákéval megegyező, teljes körű és garantált hozzáférést biztosít a középiskolák számára is. A programra vonatkozó új szabályok a 2008/2009-es tanév elején léptek életbe.
Az Európai Bizottság az iskolatejprogram mintájára nemrégiben javasolta egy olyan uniós program létrehozását, amelynek keretében az iskolás gyerekek ingyen kapnának gyümölcsöt és zöldséget. A program nemcsak a gyümölcs és a zöldség ingyenes szétosztására irányul, hanem a részt vevő tagállamoknak nemzeti stratégiát is ki kell dolgozniuk, amelyben többek között az oktatásra és a tudatosság fokozására irányuló kezdeményezéseknek, valamint a bevált gyakorlati megoldások megosztását célzó lépéseknek kell szerepelniük. A program végrehajtására a tanácsi jóváhagyást követően, 2009-ben kerül sor.
A két program együttesen hozzá fog járulni „a táplálkozással, a túlsúllyal és az elhízással kapcsolatos egészségügyi kérdésekre vonatkozó európai stratégia” keretében megfogalmazott célkitűzés eléréséhez: az egészség és a táplálkozás javításához.
A tejjel és az Európai Unió iskolatejprogramjával kapcsolatos információk a témának szentelt weboldalon találhatók: www.drinkitup.europa.eu
Az Európai Bizottság táplálkozási politikájáról az alábbi weboldalon olvashatók további információk: http://ec.europa.eu/health/ph_determinants/life_style/nutrition/nutrition_en.htm
Kapcsolódó hírek:
►Brüsszeli bírság tejkvóta túllépéséért ►Górcső alá veszi a kínai tejpor-alapú élelmiszereket az EU
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.