Ismét megrendezik Bugacon a hagyományőrzők találkozóját

Bíró András Zsolt, a rendezvény szervezője  elmondta, hogy az augusztus 11. és 13. között rendezendő Kurultajra – melynek Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a fővédnöke – a Turán Szövetség hívására 111 csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja és a Délvidék hagyományőrzői is.A Magyar Természettudományi Múzeum embertani tárának kutatója szerint a találkozó az ázsiai lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés. A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít közös emléket és olyan összekötő kapcsokat keres, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja – fogalmazott a kutató.A három napos Kurultajon 24 nemzet képviseli magát és 47 olyan program lesz, ahol a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt.Bíró András Zsolt beszámolt arról, hogy 2006-ban egy magyar-kazah kutatócsoporttal felkeresték az ország Torgaj vidékén élő madjar törzs tagjait, akik 3000-3500-an vannak, de van egy madjar törzs Üzbegisztánban is és az ő képviselőik is eljönnek a Kurultajra.Az augusztusi Kurultaj hagyományőrző találkozót harmadik alkalommal rendezik meg. Először 2008-ban a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, majd 2010-ben Bugacon volt a találkozó. A 2010-es rendezvény 3 napján csaknem 150 ezer látogató tekintette meg a hagyományőrzők bemutatóit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.