Javult az agrárvállalkozók pályázati felkészültsége

– Az elmúlt években úgy tűnt, kezd sínre kerülni a magyar agrárgazdaság. Ön hogyan látja most a helyzetet?

– Korábban a földalapú támogatások előfinanszírozására vonatkozó igények visszaszorulása miatt az optimisták közé tartoztam. Most azonban látni kell, hogy a pénzügyi válság begyűrűzése, de sokkal inkább a korábbi évek elrugaszkodott árai miatt megtapasztalt árcsökkenés hatására jelentősen nehezedett a magyarországi agrárvállalkozók helyzete. A kukorica felvásárlási ára például 35-40 százalékkal alacsonyabb, ezért ismét napirendre került a gazdálkodók normatív támogatásának megelőlegezése.

– Milyen konstrukciókat tud ajánlani bankjuk?

– A hagyományos áthidaló hitelek mellett közraktári hiteltermékünket is ajánljuk partnereinknek. Azok az agrárvállalkozók, akik régebb óta partnereink, igen egyszerű eljárással juthatnak a kölcsönhöz, de természetesen minden újonnan érkező vállalkozás igényeit ki tudjuk elégíteni.

– A nemzetközi pénzügyi válság hatásai már meglátszanak a konstrukciókban?

– Egyelőre nem, de a forrásdrágulással természetesen számolni kell. Nem árt hangsúlyozni: a Budapest Bank továbbra is fontos területnek tartja az agráriumot, nem állunk le a terület hitelezésével.

– Ez érvényes az uniós pályázati pénzek előfinanszírozására is?

– Természetesen. A Nemzeti Vidékfejlesztési Hivatal által már indokoltnak tartott, jóváhagyott idei fejlesztési pályázatok kapcsán is tapasztaljuk, hogy olyan projektek előfinanszírozásával keresnek meg bennünket cégek, amelyek előkészítését még nem a mi bankunk végezte. A jól megalkotott pályázatok mögé szívesen odatesszük a forrásainkat.

– Milyen tapasztalataik vannak a mezőgazdasági vállalkozások uniós pályázatokon való szereplésével kapcsolatban?

– Sokat javult a pályázók felkészültsége, és a kiírások is egyszerűsödtek. De azért akadnak még félreértések. A cégek jó része például nem tudja, hogy nem abszolút összegű támogatásra jogosult, a pénzek a rendelkezésre álló kétéves időtartam alatt többször is lehívhatóak, ami a szakaszos fejlesztési terveknél jelentős könnyebbséget jelent.

– Mit tanácsolnak, hogyan számoljanak a pályázati pénzek felhasználhatóságával kapcsolatban?

– Meglehetősen óvatos tervezésre hívjuk fel a partnerek figyelmét: sokkal jobban járnak, ha az előfinanszírozási szerződések futamidejének megválasztásakor kritikusabbak és nem veszik készpénznek a 90 napra történő kifizetést. Bankunk és partnereink előrelátását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyetlen mezőgazdasági vállalkozás esetében sem volt szükség arra, hogy módosítsuk az előfinanszírozási szerződéseket.

– Milyen változásokat várnak a következő pályázati időszaktól?

– Akár a géptámogatásokat illetően is előtérbe kerülhetnek a banki előfinanszírozási megoldások: korábban a kereskedők a régi gépek beszámításával és egyéb megoldásokkal tudták segíteni az önrész előteremtését. A beruházási támogatások esetében jó esély van arra, hogy kiírják a műszaki-fejlesztési pályázatokat, és számítunk arra is, hogy az idén sikeres növény-termékfeldolgozási pályázatok is folytatódnak majd – ez a pályázati lehetőség különösen kedvelt volt a borászatban és malomiparban tevékenykedő ügyfeleink körében. Reméljük – csakúgy mint eddig -, számos uniós pályázati forrás elnyeréséhez tudjuk hozzásegíteni ügyfeleinket. A hagyományos áthidaló hitelek mellett közraktári hiteltermékünket is ajánljuk partnereinknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.