Jelentős változások a bankadóban

A tevékenységi engedélyüket első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítóknak is meg kell fizetniük a különadót, vagyis nem lesz Lex-Járai. Ezt a módosító javaslat azzal indokolja, hogy a törvényjavaslat fizetési kötelezettséget írna elő normatív jelleggel, így indokolatlan a kivétel alkalmazása. A biztosítók adókulcsa 5,8-ról 6,2 százalékra nő. Eltörli a takarékszövetkezetekre vonatkozó kedvezményt is a javaslat, kedvezményezésüket úgy éri el, hogy a hitelintézetek esetében a korábbi általános 0,45 százalék helyett az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,5 százalék az adó. A módosító javaslat kiveszi az adófizetési kötelezettség alól a pénzügyi közvetítőket, amit azzal indokol, hogy a nettó árbevétel alapján történő adófizetés többségüknél jelentős veszteségeket okozna, a közvetítők egy részét ellehetetlenítené. A pénzügyi közvetítők csoportja nem egységes, hitelközvetítőkből és biztosításközvetítőkből áll, az egységes adóalap alkalmazása ezért ebben az esetben nem megfelelő – áll az indoklásban. A pénzügyi vállalkozások adókulcsa 6 százalékról 6,5 százalékra emelkedik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.