Jövőre is lesz különleges tejtámogatás

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az államtitkár Turán, a Galgamenti Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Szövetkezet korszerűsített tejházának átadóján beszélt. Czerván György elmondta: a tárca az Európai Unió (EU) elveivel összhangban kiemelten támogatja a tejágazatot; az EU tejágazatot érintő szabályozása középtávon szolgálja az ágazat szakmai érdekeit, hozzájárul a termelés és a piac átláthatóságának növeléséhez, a versenyképesség javításához, és az összehangolt piaci érvényesüléshez. A tejcsomag részeként a különleges hátrányok kezelésére a tejtermelők jövőre közel 45 millió euróra, azaz 13 milliárd forintra számíthatnak, 2011-ben a támogatás tejkilogrammonként 9,70 forint volt – emelte ki az államtitkár. A VM továbbra is megadja a tejágazat szerkezetátalakítását segítő állatjóléti támogatást, amely évente 8,7 milliárd forint öt éven keresztül. Hozzátette: valamennyi állattenyésztéshez kapcsolódó nemzeti támogatási jogcímnél (állatjólét, állati hulla elszállítása, állati betegségek megelőzése) a tárca az elérhető legmagasabb szinten finanszírozza, és folytatja a következő években is azokat a forgóeszköz-hitelprogramokat, melyek fontos szerepet játszanak az állattartó vállalkozások likviditásának megőrzésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.