Kardeván: folytatódnak a téli élelmiszer-ellenőrzések

Mintegy 3700 ellenőrzés során eddig 4,3 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) téli ellenőrzésének első szakaszában, a vizsgálatok december végéig folytatódnak.
Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára közölte: az összes ellenőrzés 4,5 százalékánál találtak a szakemberek higiéniai hiányosságokat, az esetek 3,5 százalékánál a termékek minőségével és összetételével kapcsolatos szabálytalanságot, 2,4 százalékuknál pedig nyomon követhetőségre vonatkozó hiányosságok merültek fel.
Az államtitkár hangsúlyozta: a vizsgálatok során kiemelten ellenőrzik többek között a hús- és húskészítmények, valamint az édesipari termékek előállítását és forgalmazását, illetve a szezonális zöldség-gyümölcs forgalmazást.     Kardeván Endre hozzáfűzte, emellett kiemelten ellenőrzik a karácsonyi megnövekedett forgalommal érintett üzletközpontokban, bevásárló centrumokban, ünnepi vásárokon, határátkelő-helyeken működő vendéglátókat, a gyógyszeres takarmányok előállítását, forgalmazását, és az élőállat-szállításokat.
Az eddigi vizsgálatok közül a legtöbbet, 2287-et élelmiszer-forgalmazóknál végezték, de 820 állatszállítmányt és csaknem 500 élelmiszer-előállító helyet is ellenőriztek – mondta el az államtitkár.
Az ellenőrzések alkalmával összesen 19 280 hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak meg, amelyek 2 százalékát, több mint 313 tonnát kellett kivonni a forgalomból. A kivont termékek többsége zöldség vagy gyümölcs.
A hatóság a szabálytalanságok miatt 72 alkalommal figyelmeztetést, 75 esetben összesen mintegy 4,3 millió forintos bírság kiszabását rendelte el. Kardeván Endre hozzáfűzte, hogy 73 esetben még folyik a bírságok kiszabása; ezen tételek után várhatóan további 59-60 millió forint bírságra lehet számítani.
Az államtitkár elmondta: az idei ellenőrzési időszak kissé hosszabb mint a tavalyi, de eddig kissé csökkent a szabálytalanságok aránya tavalyhoz képest.
A vendéglátók ellenőrzéséről elmondta: ezeken a helyeken leginkább a termékek minőségével, és a higiéniai feltételekkel kapcsolatban merültek fel hiányosságok, de bírságot csak egy alkalommal szabtak ki, és az ellenőrzött egységek 85 százaléka megfelelően, biztonságosan üzemel. Kardeván Endre szólt arról is, hogy itt még 9 bírságolási eljárás van folyamatban.
Pleva György, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: a karácsonyi felkészülés jegyében a hatóság ősszel alakult ellenőrzési csoportja is kiemelt figyelmet fordít az ünnepekhez kötődő termékekre. Két budapesti piacon két halárusító üzletben összesen 689 kilogramm ismeretlen eredetű, jelöletlen, tiltott módon árusított halat, halbelsőséget tiltott el a forgalmazástól és rendelte el megsemmisítésüket. A tétel összértéke meghaladta a 1,5 millió forintot, a bírság megállapítása folyamatban van.
Szólt arról is, hogy a hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveivel közösen, kiemelt ellenőrzést végzett Újfehértón 2012. november 28-án, elsősorban az ott talált nagy mennyiségű burgonya tételeket vizsgálva. A hat telephelyre kiterjedő ellenőrzés során összesen 552 tonna árut vizsgáltak meg. A hatóságok 296 tonna burgonya megsemmisítését rendelték el, ugyanis a tételek származását, nyomon követhetőségét nem tudták beazonosítani. A kiszabott bírság összesen több mint 34 millió forint – mondta Pleva György. Hozzátette, hogy további 116 tonna burgonyát zároltak hiányos jelölés miatt; a forgalmazóra több mint 6 millió forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak majd ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.