Készül Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb biogázüzeme

A cég alternatív energiára alapuló üzemének műszaki készenléti szintje 70 százalékos, az alapanyag- és végtározók kialakítása 90 százalékos, a biogázból villamos és hőenergiát  előállító kiserőmű építése pedig október elején már megkezdődött. A 4,2 megawatt teljesítményű, 3,9 milliárd forintos beruházás időben elkészül, és 2011 júniusi átadása előtt már áprilisban a próbaüzemmel el is indul. A biogáz olyan megújuló és multifunkcionális energiaforrás, amely alkalmas áram és hőtermelésre, betáplálható a földgáz-hálózatba, valamint járművekhez üzemanyagként is alkalmazható. Habár Magyarország adottságai megfelelőek, felhasználása hazánkban még kevéssé elterjedt. Ezt felismerve, Németország vezető biogáz fejlesztő- és üzemeltető vállalata, az Aufwind Neue Energien GmbH magyarországi leányvállalata, az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. megkezdte az ország legkorszerűbb és legnagyobb (4,2 MW villamos teljesítményű) biogáz üzemének felépítését. A közel 500 millió forint EU-támogatással, összesen 3,9 milliárd forint értékű beruházásban megvalósuló létesítmény – amelynek alapkövét 2010. július 16-án helyezték el – évente 12,8 millió m3 biogázt állít elő. A beruházásban közreműködő partnerként részt vesz a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. is: egyrészt alapanyaggal látja el a biogázüzemet, másrészt a cég telephelyén épül fel az a kiserőmű, amelyen keresztül fűtési és használati melegvízen kívül technológiai gőzt, illetve hűtési hidegenergiát és áramot is szolgáltatnak. A komplex térségfejlesztést megcélzó Aufwind silózott cukorcirok és technológiai higítóvíz felhasználásával a környéken fellelhető és eddig nem hasznosított, több mint százezer tonna hulladék (pl. sertéshígtrágya és pulykaalmostrágya, vágóhídi hulladék, szennyvíziszap, tejsavó és flotátumiszap) környezetbarát feldolgozását hajtja végre az 56 ezer négyzetméter alapterületű biogázüzem telephelyen. Ezzel a környezet- és szagterhelés csökkentése mellett az üzem 27,6 millió kWh áramot termel (amelynek 13 százaléka az üzem saját villamosenergia-igényét fedezi). Mindemellett magas értékű talajjavító tápanyagokat tartalmazó biotrágyát is előállítanak majd. A jövő áprilisban próbaüzemmel induló beruházás a tervek szerint halad: a fermentorok és a tárolók szerkezetkészek, a 4 km hosszú gázvezeték – amely a Gallicoop-telephelyen már épülő kiserőművet köti össze a biogáz üzemmel – elkészült, és a nyomáspróba is sikeresen megtörtént. Jelenleg a biogázüzem technológiai szerelése zajlik. Ugyancsak folyamatban van a biogázüzem területén megépítendő műszaki- és irodaépület kivitelezése, valamint a vízközmű, tüzivíz és esővíztározó kiépítése. Az Aufwind az eddigiek során 60 százalékban hazai beszállítókkal szerződött, demonstrálva ezzel is elkötelezettségét a komplex térségfejlesztés iránt, amely reményei szerint hozzájárul a régió gazdasági, környezetvédelmi és agrokulturális fejlődéséhez. A 2011 júniusra tervezett átadás előtt a befejező munkálatok közé tartozik többek között a villamosenergia-hálózati csatlakozás kiépítése az üzem és a Gallicoop telephelyén, a világítás-, irányítás-, vezérlés- és biztonságtechnika kiépítése, valamint a külső és belső úthálózat kialakítása. Az Aufwind Neue Energien GmbH projektigazgatója, Kecskés József kifejtette: „Ez a biogáz üzem sok magyarországi megújuló energetikai kezdeményezéssel ellentétben meg is valósul, tehát ténylegesen megépül az ország legnagyobb és legkorszerűbb biogáz üzeme. Fontosnak tartom kiemelni, hogy teljes mértékben biztonságosan fog működni a szarvasi létesítmény, hiszen a technológiából kifolyólag kizárt bármilyen olyan esemény, amely a környezetet szennyezné vagy a lakosság aggodalmára adhatna okot.” 
Aufwind Neue Energien GmbH (www.aufwind.com):
Az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. anyavállalata, a megújuló energia projektek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozó, regensburgi székhelyű Aufwind Neue Energien GmbH 1996-ban alakult, Aufwind Schmack Neue Energien GmbH néven. A vállalat mostani nevét jogutódként az ugyancsak német BayWa AG leányvállalatán – a BayWa r.e-n – keresztül történt 2009-es egyszerű többségi tulajdonszerzés révén kapta. A műszaki innovációknak köszönhetően az Aufwind Neue Energien mára mind a német, mind a kelet-európai biogázpiacon vezető szerepre tett szert a projektfejlesztés területén. Az Aufwind energetikai tanácsadóként részt vesz többek között a németországi megújuló energiákról szóló törvény szabályozói környezetének kialakításában. A cég 2001-ben létrehozta Németország első biogáz befektetési alapját. 2005-ben Németországban felépítette Európa legmodernebb (3,1 MWel) biogáz erőművét Hünxe-ben, majd a következő évben az ország első biometánüzemét Plieningben, ahol óránként 920 Nm3 „nyers” biogáz földgáz-egyenértékű gázzá történő feldolgozása, tisztítása és a helyi vezetékes földgázhálózatba való betáplálása valósul meg. 2009-ben fejezte be Lengyelország legnagyobb (2,2 MWel) biogázüzemének kivitelezését, idén pedig elkészült Spanyolország legnagyobb (3,3 MWel) tetőbe integrált fotovillamos erőműve, valamint folyamatban van Magyarország legnagyobb (4,2 MWel) biogázüzemének létesítése Szarvason. Jelenleg 23 biogázüzemet (összesen 18 MWel) működtet Európában. Az Aufwind Neue Energien GmbH projektfejlesztési üzletágának 2009-es árbevétele 4,5 millió euró volt.
A 3,9 milliárd forintos szarvasi biogáz üzem projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 494 millió forint támogatásban részesült (GOP-2008-2.1.2/D Komplex technológiai beruházás a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások részére).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.