Kezdő vállalkozások Plato Start Programja Szabolcsban

A két éves programhoz harminc, 2008-ban alakult szabolcsi vállalkozás csatlakozhat, s a cégalapítók képzés keretében bővíthetik ismereteiket a működési, tevékenységi feladatok minél eredményesebb ellátásához. A szakmai konzultációk témakörét maguk a vállalkozók határozhatják meg, hogy konkrét segítséget kaphassanak egy-egy felmerülő gond megoldásához. Tanácsadásra folyamatosan számíthatnak, s emellett felkészítik őket a piacszerzési, marketingmunkára is.
A program résztvevői természetesen gazdasági kapcsolatot is kialakíthatnak a Plato-hálózathoz tartozó többi céggel. Az együttműködés a termelésre és a kereskedelemre egyaránt kiterjedhet, s nemcsak hazai, hanem külföldi vállalkozás vonatkozásában is. A Plato Programnak, a nemzetközi vállalkozói együttműködési rendszernek ma már közel 9000 tagvállalkozása van világszerte. A hálózat 2009-ben az afrikai kontinensre is kiterjeszti működését, elsőként Egyiptomra, majd a Dél-afrikai Köztársaságra. A cégek számos ország Plato-tagjával tartanak üzleti kapcsolatot.
A program Magyarországon 2003-ban indult a belgiumi flamand kormány finanszírozásával és szervezői támogatásával. Akkor elsőként három északkelet-magyarországi megye, Borsod, Hajdú és Szabolcs vállalkozói csatlakozhattak a kapcsolat-rendszerhez. Azóta további hét megye vállalkozói lettek Plato-tagok. A program fő hazai gesztora, a szabolcsi iparkamara 2006-ban ukrajnai és romániai vállalkozókat is bevont az együttműködésbe, a két szomszédos országból eddig összesen 54 kis-, közepes és nagy cég csatlakozott, s alakított ki üzleti kapcsolatot magyar Plato-tagokkal is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.