K&H: borúlátóak a fiatalok a munkával és a pénzügyi helyzetükkel kapcsolatban

A K&H Bank legfrissebb felmérése szerint nem hozott pozitív elmozdulást a nyár a pályakezdő fiatalok életében.

Csökkent a 19-29 éves városi fiatalok elégedettsége, és borúlátóbbak a várakozásaik a munkával, a pénzügyi helyzetükkel és az önálló élettel kapcsolatban is. A K&H kifejti: negyedévente vizsgálja a 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét. Az index értéke 2013. második negyedévében +5 volt, amely az előző két negyedév +8 illetve +9 értékéhez képest visszaesést jelent. Az index mérése során a családi háttérrel, baráti körrel és egészséggel való elégedettség stabil értékeket hozott a megkérdezett fiatalok körében.

Az index csökkenő értékét a munkahely megszerzésével illetve megtartásával kapcsolatos bizonytalanságok, a pénzügyi helyzettel való csökkenő elégedettség, valamint a saját lakás, az önálló élet megteremtésének kedvezőtlen kilátásai eredményezték. Aggasztó az a tendencia, hogy az egyébként bizakodó fiatalok körében nőtt azoknak az aránya, akik a munka, a pénzügyek és a lakáskörülmények terén jelenlegi helyzetükkel nem elégedettek, és ebben nem is várnak javulást – idézi a közlemény Bába Ágnest, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesét.

Összességében a munkával, foglalkoztatottsággal kapcsolatos elégedettséget mérő részindex értéke az elmúlt időszakokban mért +7-es értékről +4-re esett vissza. Ezt a részindexet a munkanélküliek -1 értéket elért mutatója jelentősen rontja. A munkanélküliséggel kapcsolatos adatok számottevően nem változtak az elmúlt negyedévhez képest, a megkérdezettek 23 százaléka mondta magát munkanélkülinek, 48 százalékuk viszont már fél éve nem talál magának megfelelő munkát, és 37 százalékuknál ez az időszak már több mint egy év. Ennek ellenére a többségük, 61 százalékuk bizakodik, hogy pár hónap alatt lesz állása. A félévvel ezelőtti mérések szerint azonban még 81 százalékuk volt ezen a téren optimista.

A megkérdezett 19-29 évesek 51 százaléka aktív kereső; közülük 27 százalék válaszolt úgy, hogy egyáltalán nem, vagy nem érzi stabilnak az állását, ami jelentős növekedés a negyedévvel ezelőtti 17 százalékhoz képest.

A pénzügyekkel kapcsolatos elégedettséget mérő részindex visszaeső tendenciát mutat, és a félévvel ezelőtti +1-es szinthez képes 2013. második negyedévében -2 értéket ért csak el. A megtakarítással rendelkezők aránya nem változott (35 százalék), viszont körükben az előző negyedévi 35 százalékról 46 százalékra nőtt azok aránya, akik legfeljebb egy hónapig tudnának megélni a tartalékaikból.

A jelenlegi lakáskörülményeivel és önállóságával a megkérdezettek 35 százaléka volt elégedett, ami jelentős csökkenés a fél évvel ezelőtt mért 47 százalékhoz képest. Félév alatt 18-ról 31 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik jelenlegi lakáskörülményeikkel elégedetlenek, és nem is várnak javulást ezen a téren.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.