Kiemelt cél a foglalkoztatás bővítése

3 milliárd forintos beruházás indul a karcagi ipari parkban, amely műanyag palackok újrahasznosítására jön létre, és lehetőséget ad arra, hogy Magyarország a műanyag-hasznosítás kutatásában a világ élvonalába kerüljön.

A kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja az adósságállomány csökkentése mellett a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtő beruházások elősegítése, ennek eredményeként 2010-hez képest ma már 207 ezerrel többen dolgoznak az országban – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Karcagon. Varga Mihály részt vett a helyi ipari parkban megvalósított infrastrukturális fejlesztés átadásán, valamint egy várhatóan 300 embert foglalkoztató műanyag-hasznosító központ alapkőletételén.

A politikus hangsúlyozta: a kormány szeretné elérni, hogy a 10 milliós Magyarországon ugyanannyian dolgozzanak, mint a hasonló lakosságszámú Csehországban. Ott 5,1 millió ember dolgozik, Magyarországon csak 3,9 millió – mutatott rá, hozzátéve: ez jól jelzi, hogy van még mit behozni az elmúlt évek lemaradásából.

Az elmúlt években át kellett alakítani az ellátórendszert, a szakképzést, valamint az oktatást, hogy „egy átlag magyarnak a munka igenis megbecsült dolog legyen, és ne otthon a segélyre várjon, ha éppen nincs munkahelye, hanem jövedelemhez jusson, és abból tartsa el a családját” – fogalmazott Varga Mihály.

A Karcagi Ipari Parkban az Új Széchenyi Terv keretében egy 244 millió forintos összköltségvetésű beruházásból a létesítmény északi területeinek alapinfrastruktúráját teremtették meg. A fejlesztéshez az Európai Uniótól közel 122 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyert a parkot üzemeltető társaság.

A projekt megvalósításával az ipari park infrastruktúráját teljesen kiépítették, aminek eredményeként megkezdődhetett az eddig hasznosítatlan területek bérbeadása, értékesítése. Legalább 8 új vállalkozás betelepülése várható.

A Karcagi Ipari Park immár fogadóképes északi részén elsőként egy műanyaghulladék újrahasznosító innovációs központ alapkövét tették le.

Az eseményen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszédében a legnagyobb magyar környezetipari beruházásnak nevezte a fejlesztést. Rámutatott: egy 3 milliárd forintos program indul el, amely miközben megteremti a műanyag palackok újrahasznosításának módját, lehetőséget ad arra, hogy Magyarország a műanyag-hasznosítás kutatásában a világ élvonalába kerüljön.

A beruházás a városnak is hasznot hoz, hiszen hat évtizeddel a mezőgazdasági kutatóintézet alapítása után most egy újabb tudományos innovációs műhellyel gazdagodik a település – tette hozzá a miniszter.

A vidékfejlesztési minisztérium, amely a környezetvédelem területéért is felel, kiemelten támogatja, hogy a Magyarországon képződő hulladékot minél nagyobb arányban hasznosítsák, és megoldást találjanak a gazdaságba való visszaforgatására – húzta alá Fazekas Sándor.

Plutzer Tamás, a Recy-Pet Hungária Kft. vezetője azt emelte ki, hogy fejlesztésükhöz 2 milliárd forint állami támogatást sikerült elnyerni. Karcagot azért választották helyszínként, mert itt kapták a számukra legjobb ajánlatot hulladékfeldolgozási programjuk megvalósításához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.