Kiemelten kezelik az innovációs klaszterek támogatását

Ezt hangsúlyozta Siba Ignác (képünkön), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) irányító hatóságának főigazgatója egy háttérbeszélgetésen, Budapesten. Barta E. Gyula, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az innovációs klaszterek támogatása a jövőben is a gazdaságfejlesztés fontos eszköze lesz. A témával korábban foglalkozó Pólus Programirodát integrálták a MAG Zrt. szervezetébe, és a jövőben Klaszterfejlesztési Irodaként működik tovább, az akkreditál innovációs klaszter cím megszerzésének feltételeit a piaci körülményekhez igazítva átdolgozták, a változásokkal a klaszterek ügyét magasabb szintre emelték. Siba Ignác elmondta, hogy a GOP-ban az akkreditált innovációs klaszterek közös technológiai innovációjának támogatására kiírt pályázat célja az együttműködő innovatív vállalkozások közös, a klaszter érdekét is szolgáló technológiai innovációs projektjeinek segítése, illetve a műszaki fejlesztés hátterének biztosítása az adott klaszter több tagja által tulajdonolt projekttársaságok támogatása révén. A konstrukció kerete 2011 és 2013 között 15 milliárd forint. A projektötletek benyújtására 2011. július 15-től a keret kimerüléséig van lehetőség. A főigazgató egy másik pályázatról elmondta, hogy az akkreditált klaszter-tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatására 2011. és 2013. között 12 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Eddig 1,5 milliárd forint támogatási igény érkezett be, ami időarányosan jónak tekinthető – tette hozzá. Kifejtette, a nemrégiben megnyílt lehetőség iránt az év második felében várható nagyobb érdeklődés. Felhívta a figyelmet arra, hogy a klaszterek támogatási lehetőséget találnak még a GOP további kutatás-fejlesztési pályázatain is. A MAG Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg 25 innovációs klaszter címmel rendelkező szervezet működik. A közeljövőben lejár az akkreditációjuk, amit már az új rendszerben újíthatnak meg. Kifejtette, a regionális operatív programokban támogatott fejlődő klaszterekből pedig 67 esetében látszik, hogy képes megszerezni az akkreditációt. A cél az, hogy a magyar akkreditált innovációs klaszterek nemzetközi szinten is megállják helyüket – tette hozzá Barta E. Gyula.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.