Kínai zöldségtermelő bázis épülhet Kalocsán

Török Ferenc kedden Kalocsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szándéknyilatkozat szerint elfogadják és támogatják, hogy a You Yuan vállalat befektetésével és építésével létrejöjjön egy gomba és zöldségtermelő bázis Kalocsán, amelyet egy 200 ezer négyzetméter területű ipari terület megvételének előkészítésével segítenek. A polgármester információi szerint a kínai fél az első ütemben egy 5 millió eurós, azaz több mint 1,3 milliárd forintos beruházást tervez, amelyet később bővíteni fog. A kínai cég előzetes elvárásai szerint az első évben 2 millió eurós árbevételre számít, amelyet a harmadik év végén szeretnének 8 millió euróra emelni – fűzte hozzá Kalocsa első embere. Török Ferenc hangsúlyozta: a mezőgazdasági bázis a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni. A tervek szerint a területet még ebben az évben megveszik. Kína gombafogyasztása és gombatermelése meghatározó része az ottani étkezési szokásoknak valamint a mezőgazdasági kultúrának. Már a kínai delegáció előzetes kalocsai látogatása kapcsán felmerült, hogy egy olyan egyedi, üvegházas mezőgazdasági technológián alapuló gombatermesztés kialakítása, mely bázisa lehetne az európai piacoknak. A látogatás során a mezőgazdásági kapcsolatok kiépítése valamint a megújuló energiával összefüggő fejlesztések mellett a turisztikai és kulturális együttműködések lehetőségéről is tárgyaltak. A kalocsai delegáció és a kínai fél megegyezett abban, hogy a 16 milliós Shenzhen Baoan kerületével testvérvárosi megállapodást készítenek elő, melyet még ebben az évben aláírnak. Shenzhen, a volt brit gyarmat Hong Kong közvetlen közelében fekszik. A város 30 évvel ezelőtt még egy kis halászfalu volt, mára azonban 16 milliós metropolisszá nőtte ki magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.