Kisebb bevásárlások a válság miatt

A Gfk Hungária piackutató intézet közleménye szerint a 2008-as évet vizsgálva megállapítható, hogy a hipermarketek esetében 5,3 százalékkal nőtt a vásárlások gyakorisága, ezzel párhuzamosan pedig az átlagos kosár értéke 3,2 százalékkal csökkent 2007-hez képest. Az idei év első negyedévében a hipermarketek mellett már a szupermarket csatornánál is csökkenő kosárméret tapasztalható, a 2008 első negyedévében mért 1.684 forint kosárátlag 1.641 forintra esett vissza. Eközben gyakrabban, 23 alkalommal vásárolt egy átlagos magyar háztartás szupermarketben az év első három hónapja során, a tavalyi év hasonló időszakában mért 21 alkalommal szemben. Hasonló tendenciáról ad számot a GfK Hungária Shopping Monitor és Shopping Missions kétévente készülő felmérése is, amely a fogyasztói attitűdökről, preferenciákról, többek között a boltválasztás szempontjairól szolgál részletes információkkal. A megkérdezettek elmúlt években adott válaszai alapján elmondható, hogy a lakosság egyre kisebb arányban vallja azt, hogy hipermarketben költi el a legtöbb pénzt élelmiszerre. Ezzel párhuzamosan pedig egyenesen nőtt a kisebb, önkiszolgáló boltok említésének aránya. Tavaly a válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy a kisboltokban költötte el a legtöbb pénzt élelmiszerre és ez az arány meghaladta a korábban egyértelműen vezető hipermarketek említését. Ugyancsak 2008-ban a válaszadók 27 százaléka említette a hipermarket csatornát fő beszerzési forrásként, míg ez a szám 2005-ben 32 százalék volt. A boltválasztás legfontosabb szempontja továbbra is a minőség, vagyis, hogy az áruk frissek és jó minőségűek legyenek, míg az árszínvonal 2003 óta folyamatosan a második helyen áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.