Konkrét kormányzati segítséget vár a sertéságazat helyzetének javítására a VHT

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) pozitívnak tartja a kormányzat törekvését a sertéságazat helyzetének javítására, ám konkrét intézkedéseket vár ez ügyben – közölte a szakmaközi szervezet.
A közlemény emlékeztet: a kormány augusztus végén fogadta el a sertéságazat megújítására és fejlesztésére készített stratégiát. A stratégia a mostani sertésszám megduplázását, azaz 6-7 millióra növelését tűzte ki célul, ám meghirdetését követően a szakmai szervezet véleménye szerint olyan negatív változások történtek, amelyek az ágazat mostani helyzetének fenntartását is veszélyeztetik.
Az elmúlt hónapokban a magyar vágóhidak – cégek – közül több is befejezte a termelést, illetve felszámolás alá vagy csődközeli helyzetbe került, fizetésképtelenné vált. Pénzügyi tartaléka az ágazat egyik szereplőjének sincs, így az alapanyag-termelők, azaz a tenyésztők helyzete is megrendült, és több helyen ezért a termelés felszámolására lehet számítani.
Ezt a tendenciát a terméktanács már jelezte a Vidékfejlesztési Minisztériumnak. A kialakult helyzet megoldása érdekében a szakmaközi szervezet több javaslatot is tett. Szorgalmazta például az általános forgalmi adó csökkentését, amely javíthatná a legálisan működő vállalkozások helyzetét, illetve segítené az ágazat alapanyag termelői és feldolgozói számára a nyereséges gazdálkodási feltételeinek megteremtését, az ágazat helyzetének stabilizálását.
A VHT jelzi: a szakmaközi szervezet továbbra is tevékenyen részt kíván vállalni az ágazat helyzetének javítását célzó intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában.
A hétvégén mintegy százan tüntettek a húságazat helyzetének javításáért és a munkahelyek megtartásáért a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) szervezésében. A húsipari szakszervezet petícióját Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára vette át.
A petíció szerint a döntés a kormány kezében van, hogy elhárítsa a további húsipari csődöket. Egyben jelzik azt is: sem a tulajdonosok, sem a cégvezetők nincsenek abban a helyzetben, hogy a húsipar versenyképességét akadályozó feltételeken változtathassanak. Hangsúlyozták, hogy az egész magyar húsipar mély válságba került.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Budai Gyula várhatóan hétfőn egyeztet az adott települések önkormányzati vezetőivel a húsipari vállalatok problémáinak megoldásáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.