Kormányhatározat készül az élelmiszeripar fellendítésére

A tervezet szerint fel kell mérni a jelenlegi hitelkonstrukciókat, a cégek valós hiteligényeit, ezt követően meg kell szüntetni a hitelfelvétel akadályait, és javított hitelkonstrukciókat kell kidolgozni. Az unió következő – 2014 és 2020 közti – költségvetési időszakára komplex élelmiszeripari fejlesztési intézkedéscsomagot kell kidolgozni, amit az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszíroz. A felmérés után meg kell jelölni azokat a szakágazatokat, amelyekbe külföldi tőke is bevonható.  Célként jelöli meg a kormányhatározat tervezete azt, hogy a beszállítók ne legyenek kiszolgáltatva a kereskedőknek, a helyi termelők lássák el a helyi közétkeztetést és vendéglátást, továbbá – szövetkezeti formában – regionális élelmiszer-feldolgozó központokat kell létesíteni. A tervezethez mellékelt adatok szerint az élelmiszeripar termelése 2000 és 2010 között 20 százalékkal csökkent, az ágazatban  foglalkoztatottak száma ugyanebben az időszakban 150 ezer főről 100 ezer alá esett.

Vélemény, hozzászólás?