Közös fejlesztési terveket készít Hargita és Kovászna

A romániai magyar sajtó Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat vezetőjét idézte, aki elmondta, hogy a kormánytól elsősorban a Románia egyedüli vulkanikus tavához vezető út megjavítására kértek pénzt. A 35 kilométeres Bükszád–Bálványos–Torja–Kézdivásárhely (Bixad-Baile-Turia-Targu Secuiesc) útszakasz és a hét kilométeres Szent Anna-tói letérő ugyanis szinte járhatatlan. Az utat többször is lezárták, ami mérhetetlen károkat okoz a turizmusnak. Tamás Sándor közölte, hogy a héten újabb ígéretet kaptak a román kormány minisztereitől a turizmus szempontjából rendkívül fontos útszakaszok teljes felújítására. A regionális fejlesztési, valamint az idegenforgalmi minisztérium közösen finanszírozza az 5,5 millió euróba kerülő teljes korszerűsítést, idézte az önkormányzati vezetőt a Krónika című napilap. A két megye önkormányzata között elvi megegyezés született arról is, hogy alternatív megoldásokat dolgoznak ki a tó minél kisebb mértékű szennyezése érdekében. Nyári hétvégeken naponta mintegy ezer gépkocsi is parkol a tónál, az önkormányzatok ezért lehetővé teszik, hogy villamos buszokkal és kerékpárral is el lehessen jutni a tóig. A két székelyföldi önkormányzat vezetői elhatározták, hogy Hargita és Kovászna megyében elkezdik a székelykapuk restaurálását, és egységes megyehatárjelző táblákat állítanak fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.