Leszálló ágban a belga gazdaság

Quaden úgy minősítette a várható, közel két százalékos GDP-visszaesést, hogy az „még nem (gazdasági) depresszióra, de mindenképpen súlyos recesszióra” utal.

rong>Harmadára csökkent a gazdasági növekedés

A külvilág változásaira, a gazdasági külkapcsolatok és a külkereskedelmi mérleg alakulására szinte példátlanul érzékeny belga gazdaság 2006-ban még 3, 2007-ben 2,6 százalékos növekedést produkált. Tavaly a negyedik negyedév 1,3 százalékos visszaesést hozott, és ez a korábban 2008-ra prognosztizált 1,4 százalékos növekedést 1,1 százalékra mérsékelte.

Visszaszorított infláció

Az infláció tavaly 4,6 százalékos volt Belgiumban. Ebben az évben a mérsékeltebb olajárak, valamint a visszafogottabb fogyasztói kereslet következtében a korábban feltételezett 1,9 százalék helyett csupán 0,5 százalékos drágulásra számít a belga központi bank. Úgy számolják, hogy idén nyáron egy rövid időre az árszínvonal enyhén csökkenhet is.

Három százalék feletti a költségvetés hiánya

A költségvetési hiány a 2008-as 1,1 százalékról idén 3,3 százalékra emelkedhet a bank számításai szerint. Ez elvben már okot adhat arra, hogy kiváltsa az euróövezet országainak pénzügyi egészségén árgus szemekkel őrködő EU-központ szemöldökfelhúzását, ám az elmúlt hónapokban, a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kibontakozásakor uniós berkekben elterjedt: a három százalékot csak néhány tizedszázalék-ponttal meghaladó hiány esetén megértőek lesznek, és nem indítanak túlzott deficit miatti eljárást – vagy megindítják ugyan, de méltányos türelmi időt adnak a helyes arányok visszaállítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.