Magyar kampány a Grüne Woche kiállításon

Mégpedig a világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárán, a berlini Zöld Héten (Grüne Woche) nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy ezzel is támogassa azokat a magyar cégeket, amelyeket negatívan érintett a Négy Mancs állatvédő szervezetnek a magyar liba- és kacsatömés ellen indított kampánya.
Bárány László, a BTT elnöke elmondta: a szerdai nemzetközi rendezvényen kétséget kizáróan cáfolni fogják a Négy Mancs állítását, miszerint a vízi szárnyasok kényszeretetése, állatkínzás volna. Süth Miklós állategészségügyi és az állatjóléti kérdésekben ad tájékoztatást, ő maga pedig a liba- és kacsatömésről, mint tradicionális állattartási módról szól. A BTT elnöke rámutatott: a liba- és kacsatömés mintegy 3.000 család számára biztosít megélhetést Magyarországon. A vízi szárnyasok tömését semmilyen gazdasági érdektől vezérelve nem lehet állatkínzásnak nevezni – szögezte le. Az állatok kényszeretetése ugyanis nem okoz fájdalmat,ez tudományosan is bizonyított. Az elnök elmondta: a múlt évben mintegy kétmilliárd forint kárt okozott a baromfiágazatnak a Négy Mancs állatvédő szervezet magyar liba- és kacsatömés ellen indított kampánya.
A BTT adatai szerint Magyarországon a baromfiágazat éves árbevétele mintegy 250 milliárd forintra tehető. Ebből mintegy 25 milliárd forint származik a kacsa- és libamájkivitelből. További, mintegy ötmilliárd forint a belföldön értékesített kacsa- és libamáj árbevétele. Az állatvédők kampánya miatt tavaly ősszel a szentesi Hungerit Zrt. leállította a hízottáru-feldolgozást, és csak 2009. január elején indította újra a hízott baromfi vágását. A tervek szerint hetente 20 ezer hízott kacsát és libát dolgoznak majd fel. A beszállítók közül mindenki visszatért a szentesi céghez, de a vevői oldalnak egyelőre csak 80 százaléka jelezte ismét vásárlási szándékát. A Hungerit elsősorban Franciaországba szállít, de exportál Belgiumba, Spanyolországba, Németországba és Ausztriába is.

Kapcsolódó hírek:
Megváltozik a magyar mezőgazdaság arculata idénMegnyílt a Grüne WochePénteken nyílik a Grüne WocheÚjraindult a hízott kacsa és liba vágása Szentesen


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.