Magyar-szlovén agrár-kárenyhítési munkacsoport alakul

Fazekas Sándor a kétoldalú miniszteri egyeztetés után elmondta: az államközi kapcsolatok mellett a mezőgazdasági tárcák együttműködése is kiváló Szlovéniával, mely állam az unió közös agrárpolitikájának kidolgozása kapcsán rendkívül fontos partnere Magyarországnak. A közös ügyekben ezúttal is egyetértettek Dejan Zidan szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi miniszterrel – tette hozzá. A magyar politikus példaként említette a mezőgazdasági kárenyhítés mindkét országban érzékelhető problémáit, melyek megoldására Magyarország és déli szomszédja heteken belül együtt kezdi el megkeresni a megfelelő válaszokat egy közös szakértői munkacsoport megalakításával. Az újonnan alakuló szervezet által kidolgozott megoldási javaslatok részben, vagy egészében mindkét ország saját gyakorlatába, de akár az Európai Unió agrárpolitikájába is átültethetők lesznek – fejtette ki a miniszter. Aláhúzta: a mezőgazdaságra változatlanul stratégiai ágazatként tekint az unió, ezt jelzi az is, hogy az agrártámogatások összege változatlan marad az elkövetkező 7 évben. Az egyeztetések többi témájáról szólva Fazekas Sándor megemlítette: a közösségi agrárpolitika ezúttal is kiemelt helyet kapott a megbeszélésen. Ezen kívül szó esett környezetvédelmi kérdésekről és a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeiről úgy Magyarország, mint Szlovénia vonatkozásában. A tárgyaláson külön fejezetet szenteltek a határ szlovén oldalán idén tapasztalt jelentős méhpusztulásnak is. A jelenség okainak felderítésében mindkét ország hatóságai részt vettek és gyorsan sikerült lokalizálni a problémát, melyet a vizsgálatok alapján az érintett területeken gazdálkodók helytelen vegyszerhasználata idézett elő – fejtette ki Fazekas Sándor. Hozzáfűzte: nagy hangsúlyt kapott a kistermelői élelmiszer-termelés, feldolgozás, illetve értékesítés témaköre is a tanácskozáson. Ezen a téren Szlovénia előrébb jár Magyarországnál, így az ország számára hasznos a tapasztalatcsere lehetősége. Ám mivel déli szomszédunk élelmiszeripara nem önellátó, piaci szempontból is értékes partner – hangsúlyozta Fazekas Sándor. „Jó volna, ha valamennyi honi önkormányzat rendelkezne kistermelői élelmiszer-termelésre, feldolgozásra és értékesítésre vonatkozó programmal. Fontos, hogy minden településnek legyen saját terméke és értékesítési pontja, s a helyben előállított áru meghatározó szerepet játsszon a közétkeztetés ellátásában, így végső soron a vidéki megélhetés feltételeinek biztosításában” – mondta a tárcavezető. Utalt arra is, hogy a pénteki megbeszélés helyszínválasztásában az döntött, a hevesi megyeszékhely történelmi, turisztikai és mezőgazdasági vonatkozásban egyaránt emblematikus városa Magyarországnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.