Már benyújtható szőlőültetvényeket átalakító egyéni terv

A Magyar Agrárkamara közleménye szerint a tervet 0,2 hektár összefüggő területnél kisebbre nem lehet benyújtani, a hektáronként számított tőszámnak pedig el kell érnie a 3.300-at. A kamara közlése szerint egyéni tervet az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet nyújthat be, aki vagy amely a szerkezetátalakításba bevont ültetvény használója, tehát nem feltétlenül a tulajdonosa. Az egyéni tervnek tartalmaznia kell a hegybíró nyilatkozatát is, miszerint a dokumentum megfelel a borvidéki tervben foglaltaknak. A tervet egy eredeti példányban postai úton a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) kell benyújtani, s egyebek mellett csatolni kell hozzá valamennyi földtulajdonos 2011. július 31. után kelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a szerkezetátalakításhoz hozzájárul. A tervet az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett, az adott borpiaci évre vonatkozó közlemény szerinti nyomtatványon kell benyújtani. A közlemény szerint az MVH az egyéni terveket beérkezési sorrendben 2012. március 31-ig bírálja el, s a határozat alapján a szerkezetátalakítást legkésőbb 2013. május 31-ig kell végrehajtani- közölte a kamara.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.