Megkezdik a nemzeti kiegészítő támogatások kifizetését a gazdáknak

A hivatal közölte: február közepétől közel 12 ezer ügyfél várhatja a történelmi bázis alapú támogatását tej-, hízottbikatartás, extenzifikációs szarvasmarha, valamint kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh támogatás jogcímeken. Ez összesen mintegy 10 milliárd forint kifizetését jelenti első körben. Ezzel párhuzamosan közel 2,3 milliárd forintot utalnak még több mint 5 ezer gazdálkodónak az anyajuhtartás és anyajuh de minimis – azaz kis összegű – támogatás keretében. Az MVH emlékeztet: január közepén kapták kézhez az érintett gazdák a támogatásról szóló határozatukat, az összegeket már elkezdte utalni a hivatal. Az érintettek az idén anyajuhok után egyedenként legfeljebb 1220 forint támogatást vehettek igénybe. Amennyiben a mezőgazdasági termelő juhtejet vagy juhtejterméket értékesített, úgy a támogatás mértéke anyajuh egyedenként legfeljebb 980 forint lehet. Az anyajuh de minimis támogatásnál pedig a gazdák 1.900 forintot kaphatnak állatonként. Ez a támogatási forma azoknak az állattartóknak nyújt segítséget, akik gazdaságukban juhhús előállítás céljából nőivarú juhokat tartanak. A támogatások finanszírozása teljes egészében nemzeti forrásból történik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.