Megnyílt a Grüne Woche

A magyar delegációt Gráf József földművelésügyi miniszter vezeti. A magyar miniszter több kétoldalú tárgyalást is folytat. A partner-, azaz vendégország idén Hollandia. Az idei immár a 74-ik Zöld Hét, s Magyarország azon 37-ik alkalommal vesz részt. Szakértők szerint hagyományosan ezen a kiállításon mérhető le igazán, hogy jelenleg hol tart a világ mezőgazdasága és élelmiszeripara, s ennek kapcsán az is, hogy a magyar gazdálkodóknak, illetve cégeknek milyen feltételekkel kell versenyezniük.
Az ország standja – megújult, modernebb, a látogatókkal szemben nyitottabb arculattal – 117 négyzetméteres, azon az Agrármarketing Centrummal együtt összesen 12 cég állít ki. Magyarország mindenekelőtt borokkal, illetve más italokkal, különböző élelmiszeripari termékekkel és a látogatók számára ételekkel, illetve kóstolókkal van jelen.
A kiállítás egyben rendkívül fontos agrárpolitikai fórum is, amit bizonyít, hogy számos országból miniszterek, államtitkárok, valamint a különböző szakmai szervezetek képviselői vannak jelen. Az agrárdiplomáciai tárgyalások középpontjában idén a világ élelmiszerellátásával, illetve az éhínséggel kapcsolatos kérdések állnak.
Magyar szempontból az idei vásáron az agrárdiplomáciának különös jelentősége van a Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet által a magyar liba- és kacsatömés ellen tavaly indított lejárató kampány kapcsán is. A jövő hét első felében ezzel kapcsolatban a vásáron nemzetközi sajtótájékoztatót tart Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára, illetve Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke. Süth Miklós és Bárány László ismertetni kívánja az osztrák szervezet – egyes német lapok által is felkarolt – kampányával kapcsolatos magyar állásfoglalást. A Baromfi Terméktanács korábban arra mutatott rá: az ágazatnak 2008-ban mintegy kétmilliárd forint kárt okozott, s több ezer munkahelyet veszélyeztetett a Négy Mancsnak a magyar liba- és kacsatömés elleni kampánya.
A kiállítás január 25-ig tart nyitva. A rendezők több mint négyszázezer látogatóra számítanak.

Kapcsolódó hírek:
Pénteken nyílik a Grüne Woche

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.