Megsemmisíti szennyezett termékeit a Cerbona

A cég termékei közül kizárólag a 2011. május 13. és 2011. június 18. közötti minőség megőrzési idejű, fél kilogrammos Durillo száraztészta és az ömlesztett Durum márkanevű száraztészta készült a Diamant Malom International Kft. által szállított, toxinnal szennyezett alapanyagból – hangsúlyozta Rózsa János. Mint elmondta, az élelmiszerbiztonsági határértéket meghaladó don (dezoxinivalenol) szennyeződést a Cerbona minőségellenőrzési laboratóriuma mutatta ki. A cég azonnal hatósági bevizsgálást kért, amit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal laboratóriumaiban végeztek el. A vizsgálat eredménye szerint a főzés során a megengedett határérték alá csökkent a szennyeződés, a don toxin ugyanis vízoldékony. A Cerbona a vizsgálati eredmény ismeretében intézkedett az érintett termékek visszahívásáról. A száraztésztából mintegy 130 tonna került ki az üzletekbe, s a becslések szerint körülbelül 50 tonnát már megvásároltak. A cég saját készáruraktárában pedig mintegy 100 tonnát zárolt. A vállalat leállította a Diamant Kft. szállításait, s kártérítési igényét is bejelentette. Az okozott kár mértéke elérheti a 100 millió forintot is – mondta Rózsa János. Az élelmiszerlánchoz tartozó cégek közötti szerződésnek egyébként része, hogy minden vállalkozás maga veti vizsgálat alá az általa értékesített, szállított terméket. A durumtészta alapanyag vizsgálata tehát a Diamant feladata és kötelessége lett volna – mondta el a vállalat kereskedelmi igazgatója.

Utolsó kapcsolódó hírek:
Visszahívta durumlisztjeit a Diamant MALOM Kft. Fuzárium miatt vont vissza termékeket a CerbonaA hatóságok nem találtak fuzárium fertőzéstFuzárium: a lakosság nincs veszélyben?A gabonatoxin nem okozott betegséget

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.