Mezőgazdasági ismeretekhez kötné a termőföldtulajdon szerzését egy fideszes képviselő

Mezőgazdasági alapismeretekhez kötné a termőföldtulajdon szerzését Turi-Kovács Béla, a Fidesz-frakcióban politizáló kisgazda képviselő.
A kormánypárti politikus a földtörvényhez szerdán benyújtott módosító javaslatában a földműves fogalmát módosítva kikötné, hogy aki termőföldtulajdont kíván szerezni, de semmilyen mező-, illetve erdőgazdasági szakképesítéssel nem rendelkezik, valamint hároméves termelési gyakorlata sincs, csak abban az esetben juthat termőföldhöz, ha alapfokú vizsgát tett mezőgazdasági alapismeretekből. Aki a legelemibb szakmai ismeretekkel sem rendelkezik, alkalmatlan arra, hogy felelősen gazdálkodjon – írta indoklásában. Turi-Kovács Béla ebben arra is kitér, hogy a mezőgazdasági alapismeretek oktatását kötelezővé kellene tenni az általános iskolákban. Ez alól csak olyan városokban tenne kivételt, ahol a mezőgazdasági tevékenység nem jellemző, és helyette ipari, kisipari vagy kereskedelmi, szolgáltatási alapismeretek oktatása szerepel a tantervben. A Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület elnöke egy másik módosító javaslatot is benyújtott az indítványhoz. Ebben kiegészítené a jogszabály preambulumát azzal, hogy – az alaptörvénnyel összhangban – termőföld tulajdonlására minden magyar ember a földtörvényben meghatározott térmértékig jogosult. Indoklása szerint a termőföld olyan nemzeti érték, amelyet minden tulajdonos csak korlátozott mértékben jogosult tulajdonolni. A képviselő szerint ugyanakkor azt is biztosítani kell, hogy a földtörvény szabályai szerint bármelyik helyben lakó szerezhessen termőföldet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.