Milliárdos árvízvédelmi fejlesztés kezdődött Szolnokon

Több mint 2,3 milliárd forint értékű árvízvédelmi fejlesztés munkálatai kezdődtek meg szerdán Szolnokon az Új Széchenyi Terv keretében; az Európai Unió 100 százalékos támogatását élvező projekt várhatóan 2014 májusára fejeződik be a Tiszavirág konzorcium kivitelezésében.
Lukács Attila főmérnök elmondta: a munkák először a Zagyva-híd és a Tisza-híd közötti sétányon, valamint a Gutenberg tér támfal alatti részén indulnak, majd később a Tisza jobb partján lévő sétányon folytatódnak. Felvonultak a földmunkát végzők a másik munkaterületre, a városi szennyvíztisztítónál kezdődő Tisza-szakaszra is. A fejlesztésnél alkalmazott műszaki megoldások illeszkednek az évek óta tartó belterületi árvízvédelmi rekonstrukciók műszaki-esztétikai rendszerébe. A tervek szerint a Tisza-parti sétányt kiszélesítik, növelve ezzel a kerékpározásra alkalmas területet, illetve a sétány mentén két helyen nagylépcsős vasbeton rézsűburkolatot alakítanak ki. A belvárosi szakaszok kiépítésén túl az iparterületi árvízvédelmi fővédvonal előírás szerinti kiépítése is szerepel a programban, amely a jelenlegi földművek megerősítését, illetve új nyomvonalra való áthelyezését célozza meg. Az új nyomvonal többek között a városi szennyvíztisztító telep mögött húzódik majd, és ezáltal kellő védelmet nyújt áradás esetén a város fontos létesítményének. A projekt műszaki megoldása lehetőséget biztosít egy oktatási célú pavilon létesítésére is, ez a későbbiekben Szolnok önkormányzatának a beruházásában épülhet meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.