Milliárdos fejlesztés Nádudvaron

Elkészült a NAGISZ Zrt. Hegedűs-tanyai sertéstelepe, 2,8 milliárd forintos beruházással. A létesítményt pénteken adta át Fazekas Sándor.

A miniszter nagy eredménynek nevezte, hogy beruházás valósult meg abban az ágazatban, amelynek fejlesztésére programot dolgoztak ki azzal a céllal, hogy a következő uniós költségvetési időszakban megduplázódjon a jelenlegi, 3 millió körüli sertésszám Magyarországon.

A telep évi 45 ezer állat nevelésére és hizlalására alkalmas. A fejlesztést az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatta mintegy 766 millió forinttal.

A vidékfejlesztési miniszter kifejtette: a sertésstratégia komplex program, amely kiterjed a genetikai állomány javításán keresztül a telepi rekonstrukciók, beruházások segítésére, továbbá tudományos kutatások fejlesztésére, valamint a termelői szerveződések ösztönzésére. Fontos eleme a piacra jutás segítése, a marketing és a minőségtanúsítási rendszer kiépítése is.

Tájékoztatása szerint több területen már megkezdődött a stratégia végrehajtása. Példaként említette a nádudvari sertéstelepet, valamint a Herceghalmon épülő teljesítményvizsgáló állomást. Hangsúlyozta: a sertéságazatban nagy szükség van új beruházásokra, korszerűsítésre. Az első eredmények már jelentkeznek, mert nőtt a fogyasztói igény a sertéshús termékek iránt – jelentette ki.

Fazekas Sándor jelezte: az új uniós költségvetési időszakban a fejlesztésekre a források rendelkezésre állnak. Ezeket nagyságrendekkel kívánják megemelni a mostani időszakhoz képest, mert e nélkül elképzelhetetlen, hogy az ágazat visszanyerje régi erejét – tette hozzá.

A kormány az elmúlt időszakban több alkalommal is foglalkozott az élelmiszerek, köztük a sertés- és a baromfihús általános forgalmi adójának kérdésével. Ennek kapcsán a miniszter azt mondta: „örülök annak, hogy a miniszterelnökség elfogadta a tárca álláspontját, hogy 5 százalékra, tehát 10 szálalék alá, azaz egy számjegyűre vigyük le az áfát”.

Álláspontja szerint ez fontos a feketegazdaság elleni küzdelem, valamint a termelők, feldolgozók finanszírozási helyzete szempontjából is, hiszen a külföldi versenytársaknál nincsenek ezek az áfa-terhek. Emellett a fogyasztó is jól jár, mert lejjebb lehet vinni a termékek árát – közölte Fazekas Sándor.

Emlékeztetett: Magyarországon volt már áfacsökkentés, de nem volt igazán eredményes. Most abban gondolkodnak a döntéshozók, hogy az áfa mérséklésének valódi, hosszú távon érezhető hatása legyen. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy erről a költségvetéssel együtt, az adótörvények tárgyalása során születhet döntés. A miniszter reményei szerint az adócsökkentés a jövő évtől nemcsak a sertéshúsra, hanem a -készítményekre is vonatkozna, sőt a baromfitermékeket is érintené.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.