MSZP: azonnal meg kell emelni a mezőgazdasági kárenyhítési alap összegét

Azonnal meg kell emelni a mezőgazdasági kárenyhítési alap összegét, amely jelenleg két százalékos kárenyhítésre elég – jelentette ki Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
A nyolcmilliárd forint a négyszázmilliárdos kárra két százalékos kárenyhítést jelent, „ezzel pedig nem szabad idegesíteni az embereket” – mondta Gőgös Zoltán. Az  ellenzéki politikus a Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi közlésére, amely szerint sikeres a földhaszonbérleti rendszer, úgy reagált: „amikor itt arról beszélnek, hogy itt minden rendben van, akkor az teljesen ellentmond annak, ami a valóság”. A kiadott terület nyolcvan százaléka 25 érdekeltség kezébe került – tette hozzá. Gőgös Zoltán annak kapcsán, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az uniós agrárminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán felvetette annak lehetőségét, hogy a 2013-as közvetlen támogatások előlegének 50 százaléka helyett 80 százalékát lehessen kifizetni, azt mondta: már júniusban jelezte, hogy Brüsszelhez kellene fordulni, és októberben az igénylésnek semmi értelme. Az áfacsökkentés kapcsán arról beszélt, hogy „itt nincs min gondolkodni”. Mint mondta, a kimutatások szerint 130 milliárdnyi áfacsalás lehet az élelmiszerágazatban. Egy kisebb áfánál nincs értelme csalni, és nagyjából az az összeg vissza is jönne, amely most azonnali kiesést jelentene – tette hozzá. Beke Károly, az MSZP Ifjúsági Tagozata Agrár- és Vidékpolitikai munkacsoportjának vezetője arról beszélt, hogy a támogatásoknál az agrártárca 314 forintos euróárfolyammal számol. A minisztérium vagy tud valamit, vagy azért határozhatott meg magasabb árfolyamot, hogy minél kevesebb fiatal gazdát tudjanak támogatni – mondta Beke Károly.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.