Munkavállalók ingyenes képzése az észak-magyarországi régióban

Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezer ember tanulhat többek között értékesítési ismereteket és angol nyelvet a következő két évben. A munkavállalóknak december 31-ig kell megállapodást kötniük az alapítvánnyal, a vállalkozásoknak a képzéshez nem kell önerőt biztosítaniuk. A két éves program a TÁMOP száz százalékos támogatásával, 237,3 millió forintból zajlik – mondta Bablena Ferenc. A térség munkavállalóinak négyfajta képzést biztosítanak, ezek az értékesítési ismeretek, gyakorlati EU ismeretek, cégvezetés, projektmenedzsment, illetve gazdasági és vállalkozási ismeretek, valamint angol nyelv. A felmerülő költségek, így az utazással, ellátással, tankönyvekkel, vizsgadíjjal és a tanúsítvánnyal kapcsolatos kiadások a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványt terhelik. A képző intézményeket 2011 január elején választják ki közbeszerzési eljárás során, ezután döntenek a kurzusok pontos helyéről és idejéről. A cél, hogy növekedjen a munkáltatók versenyképessége, továbbá a résztvevők foglalkoztatottsága és alkalmazkodóképessége, ezáltal pedig biztosított legyen munkahelyük hosszú távú megtartása – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.