Nagy veszteségek Amerikában

A tőzsdei zárás előtt mintegy két órával a főbb indexek két százalék körüli veszteségben jártak. A S&P-500 index az idén június óta a legnagyobb, egy napon belüli veszteség felé tart. Az árfolyamok csökkenését az elnökválasztás előtt a republikánus gazdasági program felülkerekedésének reményében felvett pozíciók kényszerű felszámolása mellett az Európai Központi Bank elnöke által felvázolt borús euróövezeti kilátások, valamint az EU őszi gazdasági jelentésében foglaltak váltották ki. Az elnökválasztás letudtával emellett azonban ismét a piacok látóterébe került úgynevezett „költségvetési szirt” (fiscal cliff) valóságos „tériszonyt” keltett a befektetők körében, ami tovább mélyítette a szerdai veszteségeket. A fiscal cliff néven emlegetett államháztartási kiigazító csomag életbe lépését csak demokrata-republikánus konszenzussal lehet elkerülni. Ellenkező esetben az amerikai gazdaság elemzői vélemények szerint a „szirt széléről a recesszió szakadékába” zuhanhat. Európában a tőzsdék szerdán nyitáskor még erősödéssel üdvözölték a laza amerikai monetáris politika demokrata győzelemnek köszönhető folytatását. Az euróövezeti gazdasági kilátások romlása azonban az európai piacokon is megtette a hatását, az indexek mély veszteségben zártak. A DJIA-30 index minden tagja gyengült. A legkisebb veszteség is fél százalékos volt – ennyivel gyengült a Wal-Mart árfolyama. Az amerikai piacokon a legnagyobb gyengülést az energiaipari, technológiai és pénzügyi részvények szenvedték el. A Bank of America több mint öt százalékkal, a JPMorgan négy és fél százalékkal, az ExxonMobil három és fél százalékkal, a Hewlett-Packard több mint négy százalékkal esett. Az olajár a gyengülő keresleti kilátásokra számottevő mértékben csökkent szerdán. Az amerikai WTI nyersolaj fajta határidős jegyzése legközelebbi szállításra a tőzsdei zárás előtt mintegy két órával hordónként 85,06 dolláron állt, 3,65 dollárral, 4,11 százalékkal alacsonyabban az előző napi zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 3,58 dollárral, 3,22 százalékkal 107,50 dollárra csökkent. Az arany ára szerdán a laza amerikai monetáris politika folytatása reményében kezdetben egy százalékkal erősödött, majd a gyengülő részvényárfolyamokat és az olaj árát követve csökkent. A határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 1713,95 dollár, 1,05 dollárral, 0,06 százalékkal alacsonyabb az előző napinál, míg a spot ár unciánként 1713,65 dollár, 2,10 dollárral, 0,12 százalékkal alacsonyabb a kedd esti New York-i árnál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.