Nehéz éve volt idén a Gallicoopnak

A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. számára a tavalyi sikerek után 2013 a rendszerváltás óta eltelt időszak legnehezebb éve lesz – összegezte Erdélyi István elnök-vezérigazgató a társaság helyzetét.
A vállalatvezető mindezt azzal magyarázta, hogy jelentősen nőttek a gabonaárak. A növekedést a cég nem tudta érvényesíteni termékeinek áraiban, mivel kínálati piac alakult ki a baromfiiparban. A társaság költségei nem térültek meg, emiatt a múlt évi 1,1 milliárd forintos nyereség helyett a Gallicoopnál az idén várhatóan pozitív nulla lesz az eredmény – elemezte a cég első embere.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: az idén a cégre mintegy 2 milliárd forintnyi többletköltség nehezedett. Ebből egymilliárd forintot a cég kigazdálkodott, míg a másik elvitte az eredményt – mondta Erdélyi István. Hozzátette: Az árbevételt az idén 33-34 milliárd forint közé várja a menedzsment pozitív nulla körüli eredménnyel, ezzel szemben tavaly 32 milliárd forint körüli árbevételt értek el és 1,1 milliárd forint volt nyereség.
Elmondta: az idei árbevétel azért lesz magasabb a tavalyinál 1,0-1,5 milliárd forinttal, mert például jelentősen nőtt a cég úgynevezett vörös – azaz töltelék – áru termelése, idén a tavalyi 4000 tonnáról 8000 tonnára emelkedett. A panírozott termékek mennyisége a múlt évben még 3200 tonnát tett ki, ebben az évben pedig 5100-5200 tonna lesz. Emlékeztetett: a belföldi értékesítés mintegy 65, a kivitel 35 százalékot tesz ki a cég forgalmából.
Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. teljes integrációval végzi a termelést, ezért hatni tud a termelési folyamat egészére a keltetéstől a takarmánykeverésig. Azt lehet tapasztalni, hogy ma az állattenyésztés egyetlen szegmensében sem lehet eredményt elérni – húzta alá az elnök-vezérigazgató. A magyarországi pulykapiacból a Gallicoop jövőre már várhatóan több, mint 50 százalékkal részesedik.
Most a cég piaci részesedése ebben a szegmensben mintegy 40 százalék körüli. Jövőre várhatóan szűkül a piac, a mostani 94 ezer tonnáról 65-66 ezer tonnára esik vissza, a társaság Magyarországon a pulykahús piacon piacvezető. A teljes magyar baromfipiacon a vállalat részesedése 9-10 százalékot ér el.
A szarvasi székhelyű vállalat idén 3 lépcsőben tervezett árat emelni, amelyre a termelési költségek növekedése miatt volt szükség. Eddig 2 alkalommal  5,0-5,5 százalékos áremelést hajtott végre a cég, azaz összesen mintegy 11-12 százalékkal drágította meg a termékeit, a folytatásként tervezett 3. lépcsőt a vállalat már elhalasztotta a kedvezőtlen piaci körülmények miatt. A piaci viszonyokat figyelembe véve a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. az idei árbevétel szinten tartását tervezi – mondta Erdélyi István.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.