Nem súlyosak a magyar borok

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar borokat forgalomba hozataluk előtt az Országos Borminősítő Intézetben (OBI) kell megvizsgáltatni, s eddig az OBI-tól nem érkezett jelzés arról, hogy a magyar borok nehézfémtartalma túl magas lenne. Ez Sümegi szerint nem is lehetséges, mivel sem a Magyarországon termesztett fajták, sem a magyar talajviszonyok nem indokolják, hogy a magyar borban jelentős nehézfémtartalom legyen. Azt pedig egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy a megengedettnél 300-szor nagyobb nehézfémtartalom lenne a magyar borokban. Egyébként az alkalmazott mérési módszert sem ismeri, így – mint mondta – a eredmény számára értelmezhetetlen. Ez a hisztériakeltés Sümegi József szerint, vagy nagyfokú félreértésre, vagy a magyar borok szándékos lejáratására utal. A Magyar Borakadémia elnöke úgy vélte: esetleg piaci érdekek lehetnek az ügy hátterében. Egyetért Sümegivel Kocsi Emília, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Központ) Borminősítő Igazgatóságának igazgatóhelyettese, aki szintén úgy vélte, hogy az interneten terjedő híresztelés a magyar borok piaci pozíciójának megingatását szolgálhatja. Kocsi Emília hangsúlyozta, hogy a londoni Kingston Egyetemen végzett vizsgálatok módszertanáról semmit nem közöl az a magyar borokra vonatkozóan negatív következtetést tartalmazó cikk, csak megállapítja, hogy a magyar és a szlovák borok nehézfémtartalma magas. Nem lehet tudni, hogy a kutatók milyen metódus alapján, hány mintát vizsgáltak, sőt azt sem, hogy a nehézfémtartalmat külön-külön vagy együttesen mérték-e.

Kapcsolódó hírek:
Jó aszútermés lehet TokajbanKevesebb lesz idén a borA magyar borászat partner a környezetvédelembenTöbb támogatás, kevesebb szőlőkivágás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.