Nő az őszi búza vetésterülete Tolnában

Az őszi búza csaknem felét vetették el eddig Tolna megyében, ahol a tavalyihoz képest az idén több mint ezer hektárral nő a gabonanövény vetésterülete – tájékoztott a Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság.
Palásti Barbara, az igazgatóság osztályvezetője arról számolt be, hogy a tritikálé kivételével az őszi vetéssel előrébb tartanak a gazdálkodók, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az őszi búza tervezett területe a 2011-es 46 480 hektárral szemben 47 852 hektár, amelyből eddig 19 435 hektáron végeztek a vetéssel. A tritikálét a tervezett 3366 hektár több mint felén már elvetették, az őszi árpa vetése a végéhez közeledik, a repce vetése pedig befejeződött. A búzához hasonlóan a repcét is nagyobb területen, a tavalyi 6354 hektár helyett 7700 hektáron termesztik Tolna megyében, árpát és tritikálét hasonló nagyságrendben vetnek el. Az idén 110 ezer hektáron termesztett kukorica jövő évi területéről még nincsenek becslések; az osztályvezető arról tájékoztatott, hogy jelenleg 5000-6000 hektáron még nincs is betakarítva ez a takarmánynövény. A Tolna megyei termelők összesen 108 700 hektárra jelentettek be kárigényt, ami a megye összes termőterületének több mint fele. Az idei aszályt leginkább a kukorica sínylette meg, amelynek átlaghozama a szokásos hektáronkénti 7-8 tonnával szemben az idén 3,5 tonna volt, és a szárazság miatt az összesen 25 ezer hektáron vetett napraforgóból is csak 1,5-2 tonna termett a korábbi 2-3 tonna helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.