Növényvédelmi együttműködés Magyarország és Szerbia között

Gráf József a kétnapos találkozót lezárva elmondta: a növényvédelmi együttműködésre a kártevők elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében volt szükség. A két ország szaktárcái a jövőben megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy megakadályozzák a kártevők behurcolását országuk területére növényi eredetű termékek ki- és behozatalakor. Hozzátette: Bár a gazdák legnagyobb ellensége jelenleg a kukoricabogár, tájékoztatni fogják egymást a területükön újonnan felbukkanó kártevőkről, elterjedésükről, az ellenük való védekezésről is, lehetőséget nyújtanak továbbá szakemberek cseréjére, a növényvédelemmel köthető tudományos eredmények megismerésére. Amennyiben szükséges, műszaki segítséget is nyújtanak a másik félnek. Sasa Dragin arról szólt, hogy a magyarországi európai uniós kifizetési ügynökség nyerte el a jogot, hogy német és osztrák partnerekkel közösen szakmai támogatást nyújtson az elmúlt hónapban megalakult szerbiai kifizető ügynökség akkreditációjának megszerzéséhez. Ennek keretében egyebek mellett a szerb agrártárca két dolgozójának lehetősége lesz Magyarországon tanulmányozni a jogharmonizációs kérdéseket, alapvető csatlakozási feltételeket. Megjegyezte: az akkreditálás előkészületei megkezdődtek, a cél az, hogy az ügynökség minél előbb a gazdálkodók szolgálatába álljon, s jövőre már két támogatást is kifizethessen az uniós kritériumoknak megfelelően. Gráf József elmondta, hogy Villányban megállapodás született vajdasági borászok magyarországi képzéséről is. A tervek szerint félszáz borászati szakember kapna lehetőséget, hogy 2010. januárban és februárban magas szintű elméleti és gyakorlati kurzuson vegyen részt Magyarországon. A magyar miniszter összességében rendezettnek ítélte a magyar-szerb kapcsolatokat, amelyek véleménye szerint könnyítik a két ország mezőgazdasági szakemberinek munkáját és együttműködését. Szerb kollégája a két ország közötti szabad árumozgást, az  árucsere fokozását tartotta kívánatosnak a jövőben, különös tekintettel az állati eredetű termékekre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén január-augusztusban a Magyarországra érkező szerb behozatal értéke 156,2 millió euró volt, ami 0,3 százalékos csökkenés 2008 azonos időszakához képest. A Szerbiába irányuló magyar export értéke 428,1 millió eurót tett ki, 42,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly január-augusztusban. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.