Nyomott az ára a meggynek az EU-ban
Európában szintén a múlt évihez hasonló, 370 ezer tonnás termés várható ebből a gyümölcsből. Ezért az unióban és Magyarországon is az áruházláncok igen nyomott árat kínálnak a meggykompótért a feldolgozóknak. Egy üveg kompótért most 45 eurócentet kínálnak – bár ezen az áron még nem kötöttek üzletet – a tavalyi 55 eurócentes árral szemben. A jó termés a termelői árat is lenyomja. Ez most 50-60 forint kilónként, lényegesen alacsonyabb a tavalyi 60 forint körüli átlagárnál. A FruitVeB vezetői tárgyalásokat kezdeményeztek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal annak érdekében, hogy a magyar meggy piaci pozíciói megőrizhetők legyenek az Európai Unióban. A minisztériummal folytatott megbeszélésen szó volt arról, hogy az ültetvények szerkezetét át kell alakítani, az öreg gyümölcsösöket ki kell vágni, és a helyükre olyan fajtákat telepíteni, amelyek keresettek a piacon. A feldolgozóknak szintén segítségre van szükségük ahhoz, hogy korszerű módon fel tudják dolgozni a gyümölcsöt. Ezt támogatja az a 30 milliárd forintos garanciaalap, amely az élelmiszer-feldolgozók technológiai folyamatainak megújítását szolgálja. A FruitVeB megbízottai szóvá tették azt is, hogy az alkalmi munkavállalói könyvet életszerűvé kell tenni, hogy gyümölcsszüret idején könnyebb legyen gyorsan alkalmi munkavállalókat alkalmazni. A meggyből származó árbevétel a múlt évben mintegy 5 milliárd forint volt, a termelők és a feldolgozók az idén is hasonlóra számítanak – mondta Szabó József.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.