Ötvenmilliárdot szán fejlesztésre a Bonafarm

A növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentrál a Bonafarm-csoport, nagyjából ötvenmilliárd forint beruházást terveznek, egy új vágóhíd, illetve a Pick szegedi új gyárának megépítésével – mondta a Napi Gazdaságnak Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, az OTP Bank vezérigazgatója.
Az interjúban Csányi Sándor elmondta, hogy eddig mintegy 24 milliárd forintot fektetett be agrárcégcsoportjának fejlesztésébe, ebből 15 milliárd forint az állattenyésztési ágazat fejlesztését célozta. A cégekből eddig egyetlen forintot sem vont ki 1995 óta, minden eredményt visszaforgatott a vállalkozások fejlesztésére – tette hozzá. A legalább évi egymillió sertés kapacitású, Bóly-Pécs térségébe tervezett vágóhíd építését egy-két, míg a szegedi beruházást két-három éven belül szeretnék megkezdeni, hiszen különböző időt vesz igénybe a tervezés, az engedélyezési eljárások lefolytatása, illetve a telephelyek megszerzése. A csoport külföldi tevékenységéről szólva elmondta: Szerbiában van egy kisebb tejipari üzemük, és jelen vannak Romániában is. Most készülnek egy újabb román befektetésre. Az afrikai befektetésük viszont most áll, mivel egy kicsit elbizonytalanodott, hogy szabad-e ilyen megtérülés mellett, bizonytalan politikai környezetben befektetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.