Határozatképtelen volt a nyugat-dunántúli fejlesztési tanács
Ipkovich György (képünkön) (MSZP) elmondta: több száz millió forintot érintő döntésekről nem tudtak tárgyalni, mert a 9 korábbi kormányzati delegált tagsága már megszűnt –
Somogyban közel 1,2 milliárd forint az eddig bejelentett agrárkár
A szakember tájékoztatása szerint jelenleg is mintegy 2.200 hektárnyi területet borít belvíz. Az elemi kár és a természeti csapás okozta terméskiesés a jelentősen károsodott
MOSZ: 4 millió tonna búza várható az idén
Tavaly a megelőző évinél 22 százalékkal kevesebb, 4,4 millió tonna búza termett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A szakember közölte: a gabonatermesztők többsége
VIV China reflects growth perspectives
The international world of suppliers and buyers active in China will come together at the NCIEC, located near the international airport. Over 250 national and international exhibitors at VIV C
Ismét határozatképtelen volt az EU a GM növények ügyében
A tagországok mezőgazdasági minisztereinek luxembourgi találkozóján nem gyűlt össze elégséges támogató szavazat hat ilyen termék engedélyezéséhez. Helyszíni források szerint
Kipusztult háromezer hektárnyi vetés Tolnában
A Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal adatai szerint a 216 ezer hektáros Tolna megyei vetésterület mintegy öt százaléka van víz alatt, főleg a Sárközben, a Sió és a Sárv
Ezer forint osztalékot fizet a Zwack
Az osztalék kifizetése augusztus 30-án kezdődik. A 2010. március 31-én zárult üzleti évében 2,469 milliárd forint adózott nyereséget ért el a magyar számviteli szabályok szerin
Módosította a szélkvóta pályázati jogszabályt Fellegi
A közlemény szerint elsősorban a lakosság és a kisvállalkozások érdekeit és nem a befektetői szempontokat figyelembe véve, az esetleges kockázatokat is mérlegelve döntött így a miniszt
Csökkent a munkanélküliség március-májusban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a március-májusi időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 756 ezer, a munkanélkülieké 483 ezer fő volt. A foglalkozt
Hungary jobless rate drops for first time in one year
The moving-average rate dropped for the first time in one year. The number of employed rose for the second time in a row after drops registered since Q2 last year. The unemployment rate bottomed out a
Megkezdődött az aratás: jó termés várható Vasban
Szépen fejlődött a takarmány és az étkezési búza is, a repce terméshozama kissé elmarad a várakozásoktól, de országszerte kevés van belőle, ezért a termelők viszonylag jó áron ért
Russian grain prices decline ahead of new crop
New crop wheat with 11.5 percent protein content and bug damage of up to 1 percent lost $1, declining to around $165 per tonne FOB Novorossiisk, the Institute for Agricultural Market Studies (IKAR) sa
Egész Európára kiterjedő KAP kell
Tabajdi kifejtette: az Unió lakosságának 60 százaléka vidéki térségekben él, ahol a mezőgazdaság kulcsszerepet játszik a foglalkoztatásban és a társadalmi életben is. Ezért el
Netherlands: completely ban antibiotics in animal feed
This way, Nevedi hopes to contribute in finding a solution to the problem of antibiotic resistance in both humans and animals. Especially in pig production, veterinarians still prescribe medicated fee
Food prices in Hungary 79pc of EU average
Food prices in neighbouring Slovakia were 81pc of the EU average and in the Czech Republic they were 75pc of the average. Food price were far cheaper in Romania, at 66pc of the EU average, and in Pola
Ki vannak akadva az újlengyeliek a holland disznófarm miatt
A település lakói a demonstrációtól, azaz a 405-ös út félpályás lezárásától sem riadnak vissza, ha záros határidőn belül nem születik számukra kedvező döntés – mondta Cserna Fe





















