A válság miatt egyre többen dolgoznak részmunkaidőben
A növekedés hátterében a KSH szerint egyrészt az átmeneti munkaidő-csökkentés, illetve a teljes munkaidős szerződések egy részének részmunkaidőssé alakítása áll. Ugyancsak a gazdas
A hazai fogyasztás lendíthetné fel a libamájágazatot
Papp Lajos kifejtette: a hazai éttermek 95 százalékának étlapján megtalálható a libamáj, amely gyakran a hazai gourmet turizmus egyik mozgatórugója, de míg külföldön nagy rá a kereslet
A PepsiCo 2,5 milliárd dollárt fektet be Kínában
A cég, amelynek jelenleg 27 gyára és öt agráripari vállalkozása van az országban, és eddig 1 milliárd dollárt ruházott be a kínai piacon, a következő két évben további négy
Kezdődik az általános mezőgazdasági összeírás
Az általános mezőgazdasági összeírás több, mint 2 millió háztartást érint az ország összes településén. Az összeírásra a KSH 2,65 milliárd forintot fordít. Ebből az összegből
A Nestlé visszahívta három instant kávéját
A visszahívás kizárólag a fekete üvegben forgalmazott termékekre vonatkozik. Arra kérik azokat a fogyasztókat, akik vásároltak az érintett termékcsaládból, hogy azt vigyék vissz
Multi million fishfeed deal for BioMar
The BioMar contract comprises delivery of fish feed to Norway, Scotland, Ireland and Chile, where both BioMar and Marine Harvest have extensive interests. The two companies have co-operated closely ov
A Linamar nyeresége negyedére esett január-márciusban
Az eredmény csökkenésére legnagyobb hatással az értékesítés visszaesése, ezzel összefüggésben az értékesítés önköltségének árbevétel arányos emelkedése volt a menedzsment ért
Sikeres kérelembeadás
Idén a május 17-i szankciómentes határidőig 180 ezren, a tavalyinál hatezerrel kevesebben igényeltek területalapú támogatást az elmúlt évivel majdnem azonos nagyságú 4.981.961 hektár t
Érdekképviseletek kritizálják az MVH-t
A kritikusok a Magyar Földbirtokosok Országos Szövetsége (Földszövetség), a kis- és középbirtokos agrárgazdálkodók érdekvédelmi szervezete, valamint a Magán Erdőtulajdonosok és Gazd
MgSzH: vis maiorként ismerik el a viharkárokat
A megalapozott és az MVH által elfogadott vis maior bejelentés alapján, az érintett ügyfelek mentesíthetőek az egyes jogcímekhez kapcsolódó kötelezettségek elmulasztásából fakadó szan
Árvízkárok
A szakember szerint a búzavetésekben csak az okozhat nagy kárt, ha a vízzel borított területek nem száradnak ki viszonylag rövid idő alatt, s a növényvédő gépek nem tudnak rámenni a tá
Tízezrek a kárenyhítési rendszerben
Jövő hét elejére már pontos számadatai lesznek az MVH-nak az igényekről, annyi azonban már most bizonyos, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint ezren jelentkeztek, s innen volt a
Cetelem – WWF együttműködés a klímavédelemért
A bank – partnerei karácsonyi megajándékozásaként faültetésre fordított támogatással megkezdett aktív környezetvédelmi tevékenységét folytatva – most a fővárosban ültete
Erste Bank to keep offering euro-based loans
Mr Sztano said the Austrian Financial Market Authority (FMA) last week urged a cutback not on all new foreign-currency lending by Austrian banks in Eastern Europe, but a restriction of non-eur
Az Erste Bank továbbra is tervez euró alapú hiteleket nyújtani
Hangsúlyozta: tudomása szerint az osztrák pénzpiaci felügyelet (FMA) múlt heti állásfoglalásában nem az összes új devizahitel, hanem alapvetően a nem euró alapú devizahitelek ko
Az amerikai agrártermékek legnagyobb importőre Kína
A miniszter elmondta, hogy a tavaly október 1-jén kezdődött pénzügyi év első hat hónapjában a teljes amerikai agrárexport 59 milliárd dollárra rúgott. Vilsack „erős kezdést” em





















