MVH: ismét igényelhető az anyajuhtartás támogatása
A termeléshez kötött, állatlétszám alapú anyajuhtartás támogatása egyike az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásoknak. A támogatható minim
A gazdakártya „hitelkererete” 9,4 milliárd forint volt tavaly
Tavaly 1.266 új ügylet valósult meg, az átlagos hitelkeret meghaladta az 5,6 millió forintot. A gazdahitel a mezőgazdaságban működő legkisebb szereplőket segíti folyamatos forrás
Újabb leányaival fuzionál az Ottakringer, a Pécsi Sörfőzdével is
Az Ottakringer 2009-es előzetes üzleti eredményeiről tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az év vége előtt újabb érdekeltségeivel fuzionál a cég, mindenekelőtt a Pécsi Sörf
Gépjármű flottát lízingelne a Tettye Forrásház Zrt.
Az első felhívás zárt végű pénzügyi lízing útján 1-1 darab Iveco vagy azzal egyenértékű 6 tonnás darus tehergépkocsi, kombinált csatornamosó tehergépkocsi, ivóvízszállító teher
A forráshiány hátráltatja leginkább a szántóföldi munkákat
Vancsura József tájékoztatása szerint az őszi vetésű gabonák jó közepesen átteleltek, a tényleges belvizes terület pedig 60-70 ezer hektár körüli lehet, ami nem éri el az öss
Ötszörösére emelik a Philaxia Pharma alaptőkéjét
Az alaptőkeemelésre a PHYLAXIA PHARMA közgyűlésének döntése alapján kerül sor. A közgyűlés a társaság több lépésben megvalósuló, hosszú távú üzleti stratégiájának első lép
Több mint négyezer állásajánlat Északon
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta regionális munkaügyi központ statisztikai adatai szerint februárban a legtöbb álláslehetőséget továbbra is a támogatott – közc
Hungary lamb exports seen falling 20pc in 2010
The price of lamb has fallen to about HUF 760 per kilogramme from HUF 1,000 around the Christmas holiday, Mr Bator said. Almost half of the price drop can be attributed to the stronger forint,
Csökken a húsvéti bárányexport
Továbbá tavaly kisebb volt a szaporulat, és a kedvezőtlen időjárás miatt a takarmányhoz is nehezebben jutottak a tenyésztők. A bárány ára is jelentős mértékben, 22-25 százalé
Nyolc és fél havi mélyponton a nyerscukor ára
A legnagyobb forgalmú, májusi határidőre 4,7 százalékkal (0,84 centtel) 17,0 centre esett fontonként (1 font=45,36 dekagramm) a nyerscukor ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i hat
Vizsgálja Brüsszel az uniós részvénytársasági forma sikerét
Brüsszelben kiadott közleményében a bizottság emlékeztetett rá, hogy ez a vállalatforma (SE) lehetőséget ad arra, hogy az egynél több tagállamban működő társaságok határokon átnyú
Hungarian companies plan bio-algae plant
The companies plan to put HUF 250m – much of it from European Union funding – into the project over the next year and a half. If they fail to win the EU grant money, the project could take lon
Bioalga üzemet létesítenének Magyarországon
A szándéknyilatkozat szerint a cégek algakutatási centrumot és bioalga üzemet hoznának létre, amelyben az algatechnológia segítségével nagyüzemi mennyiségben állítanának elő
Tesztelték a kerti vetőmagokat
A magazin a nagy bevásárlóközpontok és a szakárudák által kínált termékeket vizsgált, arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a kerti magok kínálata, s a termesztés szempontjából legfon
Mikola Gergely a BAT Magyarország új vállalati kapcsolatok igazgatója
A 33 éves Mikola Gergely Bas Tonnaert váltja a poszton, aki a BAT svájci leányvállalatánál folytatja pályáját. Az új igazgató a magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke, az
Megerősítették az összeolvadás szándékát a Raiffeisennél
A kelet- és közép-európai országokban – köztük Magyarországon is – tevékenykedő RI valamint az RZB fúziójáról már korábban is felröppentek hírek. A vezetőség februárban annyit kö





















