Partnerségi megállapodás a VM és a Szent István Egyetem között

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a „Vidék Egyetemeként” számon tartott gödöllői Szent István Egyetem (SZIE).
A megállapodást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Solti László, a SZIE rektora írta alá.  A megállapodás értelmében a minisztérium stratégiai partnerként számít a Darányi Ignác Terv, valamint a Wekerle Sándor Terv konkrét programjainak kidolgozásában és megvalósításában a Szent István Egyetem közreműködésére. A dokumentum rögzíti, hogy a természeti erőforrások és értékek megőrzése, a felelős fenntartható gazdálkodás, a mezőgazdaság és a vidék fejlesztése, az épített és természeti környezet védelme, a természeti értékek megőrzése a XXI. században egyre inkább felértékelődő, egymással szorosan összefüggő, nemzetbiztonsági jelentőségű stratégiai feladat. A vidékfejlesztési miniszter a dokumentum aláírásakor kiemelte: a megállapodás célja, hogy a vidék erősítése érdekében a minisztérium és a SZIE összehangolja tevékenységét. Hangsúlyozta: a SZIE olyan tudásbázissal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és kutatói, oktatási háttérrel rendelkezik, amely segíteni tudja a VM jogalkotói, szakmai és ágazatépítő, szervező tevékenységét. Solti László rektor hangsúlyozta, hogy a Szent István Egyetem minden, a mezőgazdasághoz és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó korszerű felsőfokú ismeretet napra készen kíván átadni hallgatóinak, ezt az egyetem intézményfejlesztési terve is rögzíti. Ehhez a feladathoz nélkülözhetetlen az egyetem és a szaktárca szoros együttműködése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.