Rendkívüli vagyonfelügyelő a Gyulai Húskombinátnál

Rendkívüli vagyonfelügyelő mellett dolgozik szerdától a Gyulai Húskombinát – tájékoztatta Ruck János, a cég vezérigazgatója, egyben jelezte, hogy szerdán rendkívüli közgyűlést tartanak.
A rendkívüli közgyűlés fő témája a húsüzem pénzügyi problémáinak kezelése – közölte Ruck János. Elmondta: a Cégközlönyből értesültek arról, hogy a Gyulai Törvényszék döntése értelmében szerdától rendkívüli vagyonfelügyelet mellett működik tovább a társaság. A vagyonfelügyeletet a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. látja el, a társaság a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csőd- és felszámolási eljárásában közreműködő állami cég. A Gyulai Törvényszék tájékoztatása szerint a Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti cég nyújtott be felszámolási kérelmet. A húsüzemet mint stratégiai vállalatot a bírósági döntés közzétételétől rendkívüli moratórium illeti meg, és a bíróság  rendkívüli vagyonfelügyelőt rendel számára. A rendkívüli moratórium nem jelenti azt, hogy a felszámolás azonnal elkezdődik, a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában azt vizsgálja, az adós Gyulai Húskombinát valóban fizetésképtelen-e, ahogy azt a hitelező budapesti cég állítja. A Gyulai Húskombinátot a kormány augusztus végén nyilvánította stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté. A dél-alföldi társaság Magyarország egyik legrégebbi alapítású és legjelentősebb húsipari vállalata. A társaságnál 420 ember dolgozik, a térségben jelentős foglalkoztatónak számít. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átminősítés bejelentésekor hangsúlyozta: a kormány döntése kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a magyar húsipar, és ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítésére. Az elsődleges cél ugyanis a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatás fenntartása. A miniszter jelezte, a Gyulai Húskombinátban zajló folyamatokat a kormány folyamatosan nyomon követi, ami lehetővé teszi a gyors beavatkozás lehetőségét az állam számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.