Romániában nyomul a magyar agrárium

Isztin Ferenc elmondta: a szomszédos országban, a közeli Zimánd térségében egyeztek meg mintegy 300 földtulajdonossal a földbérlés feltételeiről. Ezt követően vonták művelés alá a megközelítőleg 1.000 hektárt. Hozzátette: a földterület egy részét korábban nem művelték, míg a nagyobb részén, a magyarországinál kevésbé korszerű technológiával hasznosították a gazdák a földeket.

8 mázsa hektáronként

A dombegyházaik ajánlata azért aratott sikert a földtulajdonosok körében, mert bérleti díjként hektáronként 8 mázsa kukoricát ajánlottak, függetlenül attól, hogy milyen az aktuális termés. A romániai gazdák korábban a termés százalékában kapták a földbérlet díját a bérlőtől, ha nagyon gyenge volt a termés, akkor arányosan kevesebbet vihettek haza bérleti díjként. A dombegyházi nagyüzem már harmadik éve gazdálkodik a határ túloldalán, és eddig minden évben rentábilisan termeltek.

2,5 milliárdos bevétel

A cég Dombegyházán 4.000 hektáron gazdálkodik, hasonló növénykultúrákkal, mint Romániában. Komoly hagyománya van a nagyüzemben a sertéstartásnak is. Tavaly 2,5 milliárd forint árbevételt ért el a társaság, és a nyereség megközelítette a bevétel 10 százalékát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.