Sok az érmes trófea Szolnok megyében

Zsiros Tibor elmondta: április közepétől szeptember végéig tart, azaz lassan feléhez közeledig az őzbak vadászati idénye. Ezen időszakban az elejtett állatok trófeáinak bírálata is a szakhatóság feladata. A hatályos jogszabályok értelmében a külföldi vendégvadászok trófeáit az elejtéstől számított harminc napon belül, míg a hazai vadászok által elejtetteket október végéig kell elbírálnia a hatóságnak. A grémium teendője ilyenkor az állatot zsákmányul ejtő adatainak, a trófea tömegének, korának és az agancs szárhosszának rögzítése. Az érmes példányok esetén az agancs ágainak mérete, színe, gyöngyözöttsége, terpesztése, formája és a trófea vízben mért tömege is fontos szempontjai a bírálatnak – magyarázta a munkát irányító szakember.

Nőtt az érmes arány

A munka első szakasza idén már lezárult, és jelenleg mintegy ezerötven trófea bírálatánál tartanak – mondta Zsiros Tibor. Hozzátette, hogy bár ez valamivel túl van a múlt évi teljes szezon során beérkezett mennyiség – 1.900 darab – felén, ám egyelőre úgy tűnik: az idény végére ennek ellenére is körülbelül tíz százalékos elmaradás várható a megyében puskavégre került őzbakok számában a 2008-as adatokhoz képest. A tavalyi kiugróan jónak számító szezonban 24 százalék volt az érmes agancsok aránya. Ez idén eddig megközelíti a 30 százalékot, ami közel háromszáz darabot jelent. Ebből kapitálisnak számító, tehát hatszáz gramm feletti az előző esztendőben tizenhárom, míg ez év április közepe óta hat darab került a bizottság elé.

Az egyik legszebb őzbakállomány

A szakember szerint ezek a számok arról árulkodnak, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye az Alföld egészéhez hasonlóan továbbra is az ország egyik legszebb őzbakállományával rendelkezik. Említést érdemel például a mostani idény megyebeli legnagyobb, 663 grammos trófeája, amely az ország egészét tekintve is dobogós helyen áll. Egy-egy ilyen agancsot viselő őzbak mind genetikailag, mind pénzben kifejezve komoly értéket képvisel. A díjak ugyan nem kötöttek, azokat a piac, a fizetőképes kereslet szabályozza, ám egy 500 grammos trófea megközelítőleg háromezer eurót ér. E felett pedig minden grammért jellemzően további negyven eurót fizet a szerencsés vadász a vadászatra jogosultnak – közölte Zsiros Tibor.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.