Sok gazdálkodó nem tartja be az új földhasználati szabályokat

A gazdálkodók még nem minden esetben alkalmazzák megfelelően a földhasználatot érintő, egy hónapja megváltozott szabályokat – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára, Simon Attila István. Elmondta: a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény földhasználatot érintő szakaszai változtak, így módosultak az elő-haszonbérleti jogosultságot szerzők nyilatkozataira vonatkozó alaki és a tartalmi követelmények is. Ezeket azonban sokan nem tartják be – tette hozzá. A helyettes államtitkár a legfontosabb alaki változásnak nevezte, hogy mind a haszonbérleti szerződést, mind pedig az arra tett elfogadó nyilatkozatot közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A tartalmi változás lényege, hogy az elő-haszonbérleti jogosultaknak meg kell tenniük azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a földforgalmi törvény előír. Nyilatkozniuk kell arról, hogy megfelelnek a földművesre vagy a mezőgazdasági termelő szervezetre vonatkozó követelményeknek, a birtokukban lévő termőföld nagysága nem haladja meg az 1200 hektárt. Emellett nyilatkozniuk kell arról is, hogy azért kívánnak földet bérelni, mert azon saját maguk kívánnak gazdálkodni. E nyilatkozatok elengedhetetlen részei a szerződésnek, annak a csomagnak, amit a földhivatalhoz be kell nyújtani – húzta alá a helyettes államtitkár. Simon Attila István utalt arra: a mostani átmeneti időszakban a szerződések megkötéséhez még nincs szükség hatósági jóváhagyásra április 30-ig. Ugyanakkor figyelmeztetett arra: ha valaki valótlan nyilatkozatot tesz, annak szankciókra kell számítania. Amennyiben egy későbbi ellenőrzés ezt felfedi, akkor a megkötött szerződés semmisé válik, és ameddig ezt a földet használva támogatást kapott a gazdálkodó, az igénybe vett támogatás mértékével megegyező összegű bírságot rónak ki rá, ami adók módjára behajtható. A helyettes államtitkár jelezte: a nyilatkozatokat, amelyeket a gazdálkodóknak most még meg kell tenniük, április 30. után már nem kell megtenniük, mert addig létrehozzák mind a földművesek, mind pedig a mezőgazdasági termelő szervezetek országos adatbázisát. Az országos adatbázis létrejön a földhasználatot illetően is. A hatóságok pedig május 1-jét követően már csak ezekből tájékozódnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.