Újra bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemzi a hazai gabonapiacot, és várhatóan ez uralja a következő hónapok eseményeit is. Különösen a kukoricaágazat helyzete aggasztó, mivel a tavalyi rekordtermés nyomán óriási mennyiségű, 5-6 millió tonnás készlet halmozódott fel a raktárakban. Az áruhegyek ugyanakkor hónapok óta mozdulatlanok, mert a tulajdonosok jól láthatóan kivárnak az eladásokkal.
Gazdasági szakírók szerint a termelők reakcióit az árviszonyok határozzák meg. A gazdálkodókat (és tegyük hozzá: a piac valamennyi szereplőjét) sokként érte, hogy a tonnánkénti felvásárlási árak tavaly 18-20 ezer forintra zuhantak, hiszen egy évvel korábban még csillagászati, 50-60 ezer forintos összegekért cserélt gazdát a gabona. Valamelyest érthető is, hogy a termelők a mélypontnak tekintett mai árak emelkedésében bíznak. A hazai tőzsdén volt is némi növekedés az elmúlt napokban, de a kialakult árak még mindig messze elmaradnak a 101,31 eurós (mintegy 26 ezer forintos) uniós intervenciós szinttől.
Az intervenció önmagában is hatalmas meglepetés a mostani szezonban, hiszen a gazdálkodók a piaci pangás és a készletdömping ellenére is közömbösek az uniós eladási lehetőség iránt. Az agrártárca tavaly még azért lobbizott, hogy az Európai Bizottság bővítse vagy szüntesse meg az általa meghatározott, 27 EU-tagországra érvényes 700 ezer tonnás felvásárlási keretet, mára viszont kiderült, hogy a „papíron” decemberben zárult átvételi időszakot meg lehet hoszszabbítani az érdektelenség miatt. Több mint különös, hogy Magyarországról is mindössze 250 ezer tonnás felkínálás érkezett. Szakértők elsősorban a most bevezetett 15 eurós tonnánkénti letéti díjjal magyarázzák az idegenkedést, amelyhez az is hozzájárulhat, hogy az intervenciós pénz hosszú átfutási idő után, tavasszal érkezne csak meg. Addig pedig hátha a piacon is nőnek az árak – vélhetik a termelők.
Csakhogy egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy a magyar értékesítési lehetőségeket is befolyásoló világpiaci eseményeket spekuláció mozgatja, amely mögött a más befektetési területekről átvándorolt tőke áll. Elképzelhető, hogy a menet közben kiteljesedett nemzetközi pénzügyi krízis e tendenciát tovább erősíti. Ennek egyik következménye az lehet, hogy a számunkra eddig meghatározó kelet-közép-európai regionális gabonapiac (az ott prognosztizálható kereslet-kínálat) nem lesz annyira mérvadó. Másrészt kiszámíthatatlanná válhat, hogy a spekulációs „fantomtőke” hogyan rángatja az árakat. Ez pedig még inkább fokozhatja a bizonytalanságot a gabonaszektorban.
Persze nem lehet azt mondani, hogy a termelők egyáltalán nem reagálnak a változásokra. Az őszi műtrágyavásárlások visszafogása mutatja, hogy megkezdődött a takarékoskodás, és az árzuhanás nyomán 8-10 százalékkal csökkent a búzaterület is. Ha nem emelkednek az árak, hasonló visszaesés következhet be a tavaszi vetésű takarmánykukoricánál. A gazdálkodók azonban valójában csapdahelyzetben vannak, mert nincs reális alternatívájuk arra, hogy a kétmillió hektár feletti gabonaterületen más szántóföldi növényeket termesszenek. Ráadásul a jó adottságú hazai földeken nem is lehet cél, hogy a gabonafélék aránya csökkenjen, sőt, évről évre komoly exportra kellene berendezkedni.
Egyértelmű, hogy a mostani sok millió tonnás raktárkészletet is külföldön kell eladni, még ha az értékesítés az árutulajdonosoknak veszteséget hoz is. Az igazi veszélyt azonban az okozhatja, ha a következő hónapokban hirtelen nagy mennyiségű áru jut a piacra. Ennek meg is van a reális esélye, mivel az óvatosabbá váló bankok csökkenthetik az ágazati hiteleket, ezért a gazdálkodók jelentős része értékesítési kényszerbe kerülhet. Egy eladási dömping pedig – időzített bombaként ketyegve – az eddigieknél is nagyobb árzuhanással járhat a hazai piacon.