Szántóverseny Kenderesen

Hagyományteremtő céllal rendezték meg az I. Kenderesi Regionális Szántóversenyt, ahol Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a győzteseknek járó díjat.

A tárcavezető üdvözölte a Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium vezetőinek és diákjainak kezdeményezését, amellyel elindították a regionális szántóversenyt. Mint fogalmazott: a földművelés megmaradásunk záloga, a történelmi folytonosság biztosítéka. A magyar agráriumnak, az idősödő gazdatársadalomnak égető szüksége van hasznos tudással és szakmai gyakorlattal felvértezett fiatalokra. Fazekas Sándor reményei szerint a szakiskola diákjai és a versenyen résztvevő fiatalok megtalálják a mezőgazdaságban boldogulásukat, a gyarapodás lehetőségét. A nyitó és záróbarázda minősége, a barázdák egyenessége, a traktoros ügyessége, a talajviszonyokhoz való alkalmazkodás képessége és a pontosság döntött az I. Kenderesi Regionális Szántóversenyen, ahol több kategóriában versenyeztek fiatalok és idősebbek. A győztesek előtt áll a lehetőség arra, hogy az országos, majd az európai szántóversenyen bizonyítsák tudásukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.