Szennyvíz-csatornázási program Derecskén
A helyi szennyvíz-csatornázási programot bemutató sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy 2015-ig az ország csatornázottsága és a szennyvízkezelés 90 százalék fölötti arányt fog elérni.
Máshol is hasonló projektek
Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára közölte: a derecskei mellett Hajdú-Bihar megyében Kabán, Bárándon, Tetétlenen, Hajdúszoboszlón, Nagyhegyesen, Hajdúböszörményben, Püspökladányban, Hosszúpályiban, Monostorpályiban, Hajdúbagoson, Nádudvaron, Vámospércsen és Nyírmártonfalván vannak hasonló projektek az előkészítés stádiumában. Bakó István (Fidesz), Derecske polgármestere hozzátette: településük 2,5 milliárd forintos európai uniós támogatást nyert el, amelynek eredményeként 3,3 milliárd forintos szennyvíz-csatornázási program valósul meg a közel 10 ezres lélekszámú településen. Ezzel a jelenlegi 12-15 százalékos csatornázottság 90 százalék fölé növekszik, s megépül az új szennyvíztisztító telep is. A munkákat jövő év őszén kezdik,a beruházás 2012 végére fejeződik be – tette hozzá a polgármester.
Gazdák petícióval
Derecskei gazdák petícióval várták a városba érkező környezetvédelmi minisztert, amelyben elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy a térségi környezetvédelmi hatóság megtagadta a leendő M35-ös gyorsforgalmi útnak a gazdák számára is alternatívát jelentő nyomvonalát. A jelenlegi elképzelések szerint a nyomvonal Derecskétől nyugatra, magas aranykorona értékű mezőgazdasági területeken haladna át, ami súlyosan érinti a helyi gazdák megélhetését. Ezzel szemben valamennyi környező település a keleti nyomvonalat támogatná, amely egyrészt bekapcsolná a közlekedési vérkeringésbe Hajdú-Bihar dél-keleti településeit, másrészt értéktelenebb legelőkön haladna keresztül. Utóbbiak nagy része állami tulajdon, ezáltal a kisajátítások összegével csökkenne a gyorsforgalmi út költsége – vélik a gazdák. Szabó Imre a petíció átvételekor megígérte, hogy megvizsgálják a gazdák kérését, s körültekintő döntést hoznak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a keleti nyomvonal Natura 2000-es védett területeket is érint, ami szűkíti a tárca mozgásterét.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.