Szükség lenne a vadászati törvény módosítására

A mezőgazdasági bizottság szerdai ülésén az Ősi-Sárrét Vadásztársaság ügyének kiválasztását Györffy Balázs, Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottság fideszes elnöke azzal indokolta, hogy az őt megkeresők közül ez a vadásztársaság volt az, amelyik a teljes jogi anyagot átadta az albizottságnak. A vadásztársaság elnökének, Fisli Józsefnek beszámolójából kiderült, hogy nem kaptak akkora vadászati területet, mint szerettek volna. Fisli József a számukra kedvezőtlen hatósági és bírósági döntéseket ismertetve hangsúlyozta: “öt éve nem élhetünk a vadászati jogunkkal úgy, ahogy szeretnénk”. Gőgös Zoltán szocialista párti képviselő felvetette, ha ebben az ügyben bírósági eljárás folyik, akkor az albizottság nem illetékes megvitatni a problémát. Az elnök, megjegyezve, hogy ebben a képviselőtársának igaza van, azt mondta, hogy a vita lehetőséget ad a vadászati törvény alkalmazhatóságának megvizsgálására. Zsigmond Richárd, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy a 2007 márciusában indult újabb 10 évre szóló vadászati terület-kijelölési ciklusban országosan 1.380 vadászati terület kialakítására nyújtott be igényt 1.800 kérelmező. A hatósági döntésekkel kapcsolatban 600 fellebbezés érkezett, az eddig lezárult perekben a hatóság 95 százalékban nyertes volt. Hozzáfűzte: 5-6 per még folyik. Vajai László, a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati és vadászati főosztályvezetője a meghallgatáson elmondta, egyértelmű, a hatásköröket és határidőket is rögzítő jogszabályra lenne szükség. A vadászati terület kijelölését a földtulajdonosi közösség kérheti. Ha a jogosultak között nincs megegyezés a vadászati terület hasznosításáról, akkor az illetékes hatóság kényszerhasznosítást rendelhet el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.