Tag Archives: Czerván György

Végéhez közeledik a betakarítás

Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így biztosított az ország ellátása, sőt kivitelre is jut – mondta Czerván György.

Jakab: gazdairányítással működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Minden feltétel adott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) professzionális működéséhez, most történt meg igazán, hogy gazdák irányítják, pedig a feladatok növekedtek – jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a NAK Pest megyei és fővárosi szervezetének küldöttgyűlésén. Jakab István a kamarai törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban – melynek egyik előterjesztője – megjegyezte: értékelték a másfél év tapasztalatait, a módosítás elsősorban a tagsággal kapcsolatos területet érinti, és mintegy 40 pontban változtat, így például a tagdíjfizetéssel, a tanácsadással, az államtól átvett feladatok finanszírozásával, rendezésével összefüggésben. 

8,5 milliárd forintra nő a sertés állatjóléti támogatás

Jelentősen, 8,5 milliárd forintra emelkedik a sertés állatjóléti támogatás keretösszege az idén – jelentette be Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. Sertés állatjóléti támogatásra 2010-ben 6 milliárd forint volt felhasználható.

Jelenősen nőtt a mezőgazdaságban a vállalkozói jövedelem

Jelenősen nőtt a mezőgazdaságban a vállalkozói jövedelem, közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Több pénzt kapnak a juh- és kecsketartók

Megemelt összegű támogatást kapnak a juh- és kecsketartók – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Kiválóak az őszi betakarítású növények hozamai

A júliusi és augusztusi kánikula és szárazság ellenére a legfrissebb adatok alapján egészen kiválóak az őszi betakarítású szántóföldi növények terméseredményei – mondta Czerván György, a VM államtitkára.

Az idén 6,7 millió tonna kukorica terem az országban

Az idén várhatóan mintegy 6,7 millió tonna kukorica terem az országban, 2 millió tonnával több a tavalyinál – közölte Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követően.

Az OTP Bank jelentősen növelte agrárhitel-állományát

Az OTP Bank az elmúlt 2 évben közel 50 százalékkal növelte agrárhitel-állományát – közölte Gyuris Dániel, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese, az OTP Bank által szervezett agrárszakmai rendezvényen.

Duplájára nőtt a magyar agrárexport

Míg 2004-ben 3 milliárd euró, 2012-ben már mintegy 8,1 milliárd euró volt az agrárexport, ami dinamikus növekedést jelent a korábbi évekhez képest.

„Nem marad elköltetlen uniós forrás az agráriumban”

Nem marad elköltetlen uniós forrás a mostani uniós költségvetési ciklus végére a magyar agráriumban, mivel a 2007-2013 között Magyarország rendelkezésére álló, jelenlegi árfolyamon 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás több mint 90 százalékát már lekötötték – jelentette ki Czerván György.

Befejeződött az őszi búza aratása

A hét elején gyakorlatilag befejeződött az őszi búza aratása az országban – közölte Czerván György, az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően.

Czerván György: sikeres magyar érdekérvényesítés a KAP-reform során

Sikeresnek ítélte Czerván György a magyar érdekek érvényesítését az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjában, amely 2014-2020 között alapvetően határozza meg a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés lehetőségeit, mozgásterét. English Version →

Kompromisszumos javaslat a KAP-ról

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hét elején lezajlott luxembourgi tanácskozásról hazaérkezésekor adott összegzést.

Czerván György: heteken belül elkészül az új zöldség-gyümölcs ágazati stratégia

Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a kormány elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét.

Agriculture Ministers from Visegrad Four Countries Discuss EU Tobacco Regulations and the CAP

The Polish Presidency of the Visegrad Group organised its third meeting of agriculture ministers in Krakow on May 16-17.

Génbankjaink gyarapítása nemzeti önállóságunk biztosítéka

A biológiai alapok védelme; a törzs- és fajtagyűjtemények, valamint a génbankok gyarapítása nemzeti függetlenségünk, önállóságunk biztosítékai – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár.