Befejeződött az őszi búza aratása

A hét elején gyakorlatilag befejeződött az őszi búza aratása az országban – közölte Czerván György, az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta: az országban mintegy 1,1 millió hektáron aratták le az őszi búzát. A termés mennyisége elérte az 5,1 millió tonnát. A gazdálkodók átlagosan egy hektárról mintegy 4,7 tonna termést takarítottak be. Ez mintegy 25 százalékkal több a tavalyi 3,7 tonnás átlagnál. A búza minősége jó, vagyis az étkezési minőség aránya meghaladja az 50 százalékot. Czerván György ugyanakkor jelezte: az utóbbi hetek nagyon meleg időjárása alapvetően befolyásolja majd ebben az évben a szántóföldi növénytermesztés eredményeit. A hőség várhatóan a kukorica és a napraforgó terméseredményét érinti kedvezőtlenül.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az őszi árpát mintegy 193 ezer hektáron vágták le a gazdák az idén. A termésátlag hektáronként elérte a 4,46 tonnát. Ez az előző évinél mintegy 20 százalékkal nagyobb átlagos hozam, akkor az átlagtermés 3,8 tonna volt hektáronként. Az őszi káposztarepcét 190,5 ezer hektáron takarították be. Az átlagtermés hektáronként 2,68 tonnát tett ki, 12 százalékkal többet a tavalyinál.

Az aratás utáni munkák állásáról Czerván György azt mondta, hogy a szalma-betakarítással a learatott terület 85 százalékán végeztek a gazdák, míg a tarlóhántást a terület 66 százalékán fejezték be.

Az őszi betakarítású kapás növények esetében az államtitkár szerint a helyzet szinte óráról órára változik, egyértelműen romlik. Jelezte, hogy a kialakult kedvezőtlen helyzetet visszafordítani már nem lehet. Az időjárás változása, azaz a nagy meleg enyhülése, az esetleges csapadék legfeljebb a negatív folyamatokat állíthatja meg, például a talajmunkákat segítené.

A kukoricát több mint 1,2 millió hektáron fogják betakarítani a gazdálkodók. Korábban ennek a növényi kultúrának az állapota bizakodásra adott okot, azonban mostanra a helyzet romlott, több térségben aszalódnak a kukoricaszemek. A várakozások szerint azonban a tavalyi 4 tonna hektáronkénti átlagtermést így is meghaladja majd az idei átlagos hektáronkénti terméshozam, a szakemberek 4,7 tonnára becsülik hektáronként. Ez azt jelenti, hogy a kukoricatermés országosan 5,5-6,0 millió tonna körül alakulhat 2013-ban.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a kukorica terméskiesését 2 millió tonnára becsülte. Czerván György elmondása szerint a napraforgó jobban viseli az időjárás viszontagságait, mint a kukorica, bár a tányérok sok helyen kisebbek a szokásosnál. Kiemelte: a búza- és a kukoricatermés is fedezi az ország szükségletét.

Az árakról szólva az államtitkár példaként elmondta: a búza esetében az árak 25 százalékkal, 60 ezer forintról 45 ezerre mérséklődtek tonnánként, az áresés azonban július végére megállt. Beszélt arról is, hogy néhány héttel ezelőtt a VM kérte az unió bizottságától, hogy tegye lehetővé a területalapú támogatás előlegfizetését. Ezt a tárca tudomása szerint a bizottság jóváhagyta, vagyis minden uniós tagország számára lehetővé teszi az 50 százalékos előleg kifizetését, mind a területalapú támogatások, mind pedig a különleges tejtámogatás esetében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.