Tag Archives: Fazekas Sándor

Fejlődik a mezőgazdaság

A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Fazekas Sándor Tállyán, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.

„Vezértermékek” kellenek az agrárvilágban

Az időjárás viszontagságainak kitett mezőgazdaság a gazdák szakértelme és a kormányzati, valamint az uniós támogatások mellett – a hagyományos és új technológiák alkalmazásának köszönhetően – évről évre jelentős hozzájárulója a növekvő GDP-nek. A GMO-mentesség fenntartása jelentős előnyt jelent a hazai agráriumnak, mezőgazdaságunk kiváló adottságai biztosítják az ebből élők jövőjét – derül ki a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel készült interjúból.

Fazekas szerint történelmi az agrárrekord

fsNegyven százalékkal növelte a kibocsátást a magyar mezőgazdaság az elmúlt négy évben, ami történelmi rekord Fazekas Sándor agrárminiszter szerint.

Bővül a magyar-jordán agrár-külkereskedelem?

JordániaNőtt a magyar mezőgazdaság külkereskedelmi forgalma Jordánia irányában, 2010-ben 5,7 millió euró volt az oda irányuló magyar agrárexport, 2014-re pedig már várhatóan 9 millió euróra emelkedik. 

A Tokaj-hegyaljai borvidéken a minőségi termelést kell támogatni

A következő uniós költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kiemelt figyelmet fordít a borászatok építési és technológiai beruházásainak támogatására, hogy a kisbirtokoknak megteremtődjön a lehetőség az új szakmai irányvonalaknak megfelelő minőségi borok előállítására.

Rupprechter-Fazekas találkozó

Előreláthatóan január végén lehet Ausztria és Magyarország agrárminisztereinek találkozója, amelyen Magyarország új földtörvénye, illetve az azzal kapcsolatban megfogalmazott osztrák félelmek kerülnek előtérbe.

Kik népszerűsítik a hungarikumokat?

A Vidékfejlesztési Minisztérium október 1-jén pályázatot írt ki a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. Fazekas Sándor 135 pályázatot nyilvánított eredményesnek.

Karcagi emberünk, a törökök és a protokoll

Perspektivikusan fejleszthetők a magyar-török agrárkapcsolatok – mondta a magyar vidékfejlesztési miniszter, miután Ankarában megbeszéléseket folytatott Mehmet Mehdi Eker mezőgazdasági miniszterrel (képünkön). Karcagról most semmi hír, se pálinkaverseny, se más kóstoló.

Fazekas, Győrffy, és a többi

Az élelmiszeripar fejlesztése a legfontosabb az új uniós költségvetési időszakban, az erre fordított források akár a százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik 2020-ig Magyarországon, mivel az ágazat érdeke az, hogy minél magasabb feldolgozottságú mezőgazdasági termékek kerüljenek a belföldi és az exportpiacra – mondta a vidékfejlesztési miniszter.

Már megint mindenki hepi (nem hippi): Fazekas szerint lazán sikeresek a kertészek

A magyar zöldség-gyümölcs ágazat komoly sikereket ért el 2013-ban – mondta a vidékfejlesztési miniszter a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő ülésén. 

60 milliárd az agrárgazdaságoknak

Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én – közölte a vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas is bekerült a hírekbe

A mezőgazdaság hatalmas lehetőségeivel a nemzet fenntartó erejét adja, és hogy ez a jövőben is így legyen, szükség volt a föld, a termelési kultúra védelmére, valamint a piaci értékesítés lehetőségeinek biztosítására – mondta Fazekas Sándor.

Menne vissza polgármesternek Fazekas

Igazán furcsa dolgot mocorgatnak Karcag felé, ami a jelenlegi szakminiszter „hazája”. Fazekas Sándor bejelentette: újraéledhet Karcagon és környékén a ház körüli sertéstartás – az Auchan jóvoltából.

Úgy szórják a pénzt, mintha lenne – most épp a tanyás és aprófalvas kistérségekre

A tanyás és aprófalvas kistérségek fejlesztését közös programmal támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma – jelentette be Fazekas Sándor. Ezt nem ő mondta, de ne feledjük: mostanában a tanyafejlesztési pénzekből a legtöbbet Budapest V. kerülete nyerte: a Hold utcai vásárcsarnokra. Pedig a tanyákra, vidékre is kéne a pénz, no, nem arra persze, amire „felülről” kitalálták. Hol vannak például az utak, iható víz, internet, stb.? (Lásd bővebben a Vidék Magazin 2013 évi, novemberi lapszámát.)

Öt százalékra csökken az élősertés és a félsertés áfája

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak – jelentette be a kormány döntését a vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas Sándor: a vadászatra és erdőkre vonatkozó szabályok folyamatos korrekciót követelnek

A vadászattal és az erdőkkel kapcsolatos szabályozás folyamatos korrekciót követel, és ez a munka csak akkor lehet hasznos, ha az ágazat minden szereplőjével, vadászokkal és erdészekkel állandó lesz a párbeszéd a jövőben is – mondta Fazekas Sándor egy közösségi vadászház megnyitóján.